Háromórás sztrájkba lépett az RTVS dolgozóinak egy része

RTVS k

Hétfő délben háromórás sztrájkba lépett a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) munkatársainak egy része, hogy kifejezzék, nem értenek egyet a Szlovák Televízióról és Rádióról (STVR) szóló törvényjavaslattal. A sztrájkolók a rádiótól a kulturális minisztérium épületéhez vonultak, ahol többen felszólaltak.

„A sztrájkbizottság követelései sok ponton azonosak az RTVS vezetőségének álláspontjával, különös tekintettel a tervezett törvénymódosításokra, az intézmény finanszírozására és a politikusok újságírók ellen intézett támadásaira” – áll Ľuboš Machaj, a rádió és a televízió igazgatójának, és az RTVS vezetőségének közleményében. Közölték, hogy a sztrájk nem lesz hatással a műsorszolgáltatásra, mivel az RTVS minden törvényi kötelezettségének eleget tesz.

Több filmes szövetség is egyetért a dolgozók követeléseivel. „Az STVR-ről szóló törvényjavaslat visszavonását kérjük, és – pártállástól függetlenül – követeljük a közszolgálati média politikai ellenőrzésére irányuló törekvések megszüntetését. Egyúttal olyan rendszerszintű megoldások keresésére szólítunk fel, amelyek minimalizálják az RTVS-re gyakorolt politikai nyomást, és garantálják a stabil finanszírozását” – áll a szövetségek közleményében.

Az STVR-ről szóló törvénytervezet jelenleg a parlament előtt van. A kormány április végén hagyta jóvá. A jogszabály formálisan nem választja ketté a jelenlegi RTVS-t, de megváltoztatja az egyes szervek létrehozásának szabályait. Ľuboš Machaj igazgató, és az RTVS-tanács tagjainak mandátuma a jogszabály hatályba lépése napján lejár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?