Tüntet az ellenzék Budapesten

Budapest |

<p>Vasárnap délután megkezdődött az a fővárosi demonstráció, amelyet magánszemélyek jelentettek be, de azon ellenzéki politikai pártok vezetői is felszólalnak.</p>

A "Mossuk le a gyalázatot!" "Emlékezés 1956 hőseire és tüntetés az európai Magyarországért" című rendezvény színpadát a Rákóczi út Blaha Lujza tér felé eső végén állították fel, úgy, hogy a tér irányába nézzen. A demonstráció miatt a színpad mögött a Rákóczi utat a Nagykörút és a Síp utca által határolt területig zárták le.

A demonstrálók elsősorban az MSZP és a Demokratikus Koalíció lobogóit tartják a kezükben, de több feltűnt a Párbeszéd és a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) zászlói közül is, miközben néhány résztvevő magyar és EU-s zászlóval érkezett. Néhányan síppal is fütyültek a kezdésre várva.

A demonstráción, amit magánszemélyek szerveztek, részt vesznek ellenzéki pártok is. A szervezők közlése szerint felszólal Bíró András alternatív Nobel-díjas polgárjogi aktivista, Bokros Lajos, a MoMa elnöke, Galkó Balázs színművész, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke, a Szilvási Gipsy Band, Tóth Krisztina költő és Vajda Zoltán, az  Új Magyar Köztársaság Egyesület (ÚMK) ügyvivője.

A résztvevők a kezdéskor körülbelül a Klauzál utcáig álltak szorosan, utána kisebb csoportokban gyülekeztek a Blaha Lujza térig.

Az Index arról számolt be, hogy biztonsági emberek nem engedték be a Kossuth térre, Orbán Viktor miniszterelnök beszédére Juhász Pétert, az Együtt politikusát, arra hivatkozva, hogy a kormányrendezvény szervezőinek joguk van eldönteni, kit hívtak meg és kit nem. (MTI, index)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?