Esztergom. A Nemzetközi Családnap alkalmából, portugál mintára mini-konferenciát tartottak május 15-én a Szent István Gimnázium dísztermében.
Túlélni a fogyasztói társadalmat
Tamásné Kollár Magdolna a konferencia előtt a Nagycsaládosok Országos Egyesületének nyilatkozatát felolvasva rámutatott arra, hogy a család a társadalom alapsejtje, s elsődlegesen felelős az egészséges személyiségű gyermekek neveléséért. Jogot kellene biztosítani a családok számára, hogy diszkrimináció és anyagi hátrány nélkül vállalhassanak gyermeket. Az egyesület fontosnak tartaná, hogy a háztatás-vezetést és a gyermeknevelést teljes jogú munkakörnek ismerjék el. Deák András, a Duna Múzeum igazgatóhelyettese szerint a téma gyökeresen érinti mindennapi életünket, s befolyással van erkölcsi világrendünkre. A családdal kapcsolatos kérdésekben nem elég értelemmel felfogni a körülményeket, a kiegyensúlyozott és biztonságot nyújtó családi élethez a szívünkkel is látnunk kell. A bevezetők után Dr. Farkas Péter szociológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense előadásában a társadalmi modernizációt tette felelőssé a családok széthullásáért. A hamis értékrendek felállításával nőtt a válások száma, mely a társadalom válsághelyzete miatt sújtja a családokat. Szétbomlott a tradicionális családi egység, individualizálódott a társadalom, egyre fontosabb az egyéni siker. Nyugati példát követve Magyarországon is egyre kevésbé fontos a család, mint közösség.
Kocsis Tamás közgazdász, a Kovász című folyóirat főszerkesztője – a konferencia másik előadója – a megoldás lehetőségét abban látja, ha bizonyos távolságot tartunk a pusztán fogyasztásra beállított, sokszor kényszerítő erejű társadalmi szemlélettől. Az emberi élet teljességéhez elengedhetetlennek tartja egyfelől a legszűkebb környezet, a család integritását, másfelől a lakóhelyhez való ragaszkodást, valamint a kulturális és vallási gyökerek ismeretét és épségét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.