Tudta a hírszerzés, merre jár Tom Nicholson

Pozsony |

<p>A katonai hírszerzés állhatott a Gorilla aktát nyilvánosságra hozó Tom Nicholson oknyomozó újságíró autójának kirablása mögött.&nbsp;</p>

Ezt maga az újságíró állítja, aki két hónappal azután, hogy gépkocsijából Lengyelországban elloptak egy fontos adatokat tartalmazó laptopot, beismerte, hogy autójában akkor barátnőjén kívül ott ült a katonai hírszerzés egyik ügynöke is. A védelmi tárca ezeket az információkat nem erősítette meg, de nem is tagadta.

Az ügynökkel, akit Nicholson Mišoként emlegetett, még 2010-ben találkozott egy kocsmában. A férfi két évvel később árulta el neki, hogy a katonai hírszerzés ügynöke lett. Most úgy gondolja, nem kizárt, barátja már első találkozásuk idején is a titkosszolgálatnál volt, vagyis megismerkedésük bizonyára nem volt véletlen. Egy nappal lengyelországi utazása előtt telefonált Mišo, és megkérdezte, nem vinnék-e el őt is. „Beismerte, hogy az útról tájékoztatta feletteseit. Nem állítom, hogy mindenről ő tehet, de ha egyszer elárulta valakinek, hová megy, már mások is birtokában voltak az információnak, és ki tudja, mihez kezdtek vele” – mondta Nicholson. A lengyelországi autófeltörés tetteseit máig nem fogták el, Mišo pedig azt állítja, tiszta a lelkiismerete. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?