Tudjuk, mikor találkozik Kiska az inzultált magyarokkal

<p>Továbbra sem tudni, eljárást indít-e a rendőrség Dárius Rusnák ellen, aki a múlt héten inzultált két magyar nőt, majd megverte az őket védő férfiakat. Kiska találkozik az áldozatokkal.</p>

„Az ügyben indított vizsgálat még nem ért véget” – közölte lapunkkal tegnap Tatiana Kurucová pozsonyi kerületi rendőrszóvivő. Értesüléseink szerint a nyomozást azért nem sikerült egy héttel a történtek után lezárni, mert a rendőrség nem döntötte el, hogy az ügyben milyen bűntett kapcsán kezdeményezzenek vádemelési javaslatot. Jelenleg ugyanis garázdaság ügyében vizsgálódnak, de nem kizárt, hogy kisebbségek elleni uszítás bűntettével is bővítik az aktát, amelyet azonnal az ügyészségre küldhetnének a vádemelési eljárás megkezdése miatt. Az ügy fejleményeiről a csütörtöki nyomtatott Új Szóban olvashat bővebben.

Amint arról a múlt héten hírt adtunk, Andrej Kiska megválasztott államfő úgy döntött, személyesen találkozik a két magyar nővel és az őket Rusnáktól védeni próbáló két szlovák fiatalemberrel. A találkozó információink szerint csütörtök délelőtt lesz Pozsony óvárosában, a sajtó jelenléte nélkül, így a helyszínt és a pontos időpontot sem árulták el. Kiska sajnálatosnak nevezte a történteket, szerinte az államfői iroda osztályvezetőjének önmagától távoznia kellene tisztségéből, ha ilyen ügybe keveredik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?