Trump valószínűleg nem vesz részt a sznf megünneplésén, túl korai lenne

Donald Trump
Pozsony |

Alaptalannak nevezte Peter Kmec, a kormányfő külügyi tanácsadója és volt amerikai nagykövet azt az információt, miszerint Donald Trump amerikai elnök részt vesz a szlovák nemzeti felkelés (sznf) évfordulója alkalmából rendezett augusztusi ünnepségen. Hozzátette: időbe telik, amíg a Fehér Ház kiértékeli Peter Pellegrini (Smer-SD) szlovák kormányfő látogatását, és amíg előkészítenek egy újabb magas szintű találkozót.

 

Kmec szerint elképzelhető, hogy Trump egy multilaterális találkozó keretében látogat majd Szlovákiába. Példaként a 2005-ös Bush-Putyin találkozót említette. Egy ilyen eseményen sort lehetne keríteni a szlovák vezetőkkel való bilaterális tárgyalásokra is. Hozzátette: ha az amerikai elnök Európába utazik, a programja rendszerint több pontból áll, és több országot is meglátogat.

Kmec felhívta a figyelmet, hogy a szlovák vezető látogatásának előkészítésén már Trump beiktatását követően elkezdtek dolgozni. Először komplex módon vizsgálták meg a szlovák-amerikai politikai párbeszédet, majd pedig annak tükrében, hogy Szlovákia hogyan teljesíti a NATO-val szemben, illetve a kétoldalú kapcsolatok terén vállalt kötelezettségeit. „Fontos szempont továbbá a személyes kapcsolat is, pontosabban a kormányfő személyes tulajdonságai és politikai képességei” – hangsúlyozta Kmec, aki szerint Pellegrini személyisége ebben az esetben fontos szerephez jutott.

A szlovák kormányfőt az amerikai elnök részben a bársonyos forradalom 30. és a szlovák NATO-csatlakozás 15. évfordulója alkalmából hívta meg Washingtonba. A közép-európai térségből idén Sebastian Kurz osztrák kancellár és Andrej Babiš cseh kormányfő is járt a Fehér Házban. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter februárban látogatott Szlovákiába.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?