Trump bedurvult, Putyin örül, az Unió megijedt

Trump megválasztásától sokan várták a 2022. februárjában történt invázió után új lendületet kapott orosz-ukrán háború lezárását, maga az amerikai elnök is egy ponton azzal büszkélkedett a kampányban, hogy napok alatt rendezi a konfliktust. Azt, hogy milyen módon, azonban nehezen lehetett látni – a konkrét megoldási javaslatokat ugyanis gondosan titkolta. Eközben a háborúba az ukrán hadsereg és állam megsegítése révén többek között az Európai Unió tagállamai is belekeveredtek, gazdaságilag pedig az EU-ra volt a legnagyobb hatással a konfliktus.

Az elmúlt héten egyre több visszajelzés érkezett arról, hogy az Egyesült Államok valóban aktivizálja magát. Trump egyszerre fenyegetőzött a Moszkva elleni szankciók szigorításával és feloldásával, Ukrajnától pedig az ásványkincsek iránti hozzáférésről érdeklődött. A fejlemények pár nap alatt eszkalálódtak: az USA már Oroszországgal tárgyal, az Európai Unió nagyobb tagállamai válságtanácskozásokat tartanak, a konfliktust a két világhatalom a többiek – és az ukránok – feje fölött oldhatja meg.

Müncheni hidegzuhany

A múlt héten tartották meg a Müncheni Biztonsági Konferenciát, melynek központi témája az orosz-ukrán háború rendezése. Magát a konferencia már hatvan éve rendszeresen megszervezik, a rangos találkozó a világ egyik legfontosabb kül- és biztonságpolitikai fóruma.

Az idén JD Vance, az Egyesült Államok alelnöke tartotta a fórum főbeszédét és okozott felháborodással vegyes pánikot. Vance-től a nagyhatalmak azt várták, hogy tisztázza az új amerikai álláspontot a háborús konfliktusok és a régiós erőviszonyok kapcsán. A politkus azonban nem elsősorban biztonságpolitikáról beszélt, hanem kultúrpolitikai kérdésekről. Elmondta többek között, hogy Európára Kína vagy Oroszország helyett saját maga jelenti a legnagyobb veszélyt, a technológiai vállalatok szabályozása, a szólásszabadság eltiprása és a belső vélemények elnyomása miatt. A beszédet a jelenlevő európai elit rendkívül rosszul fogadta: az USA egy baráti, vagy legalábbis a barátság látszatára adó gesztus helyett teljesen nyíltan kritizálta azokat az országokat, amelyekkel korábban közösen, a partnerség látszatát keltve lépett fel Ukrajna ügyében is.

Nagy valószínűséggel nem partizánakcióról van szó, az amerikai külügyminiszter álláspontja tökéletesen megegyezik Donald Trump államfőével, aki többek között az uniós tagországokat is büntetőtarifákkal sújtaná és régóta kritizálja a legfontosabb védelmi szervezetet, a NATO-t. 

Trump szerint az Észak-Atlanti Szerződés „potyautas” országokkal van tele, akik a védelmi kiadásokra nem hajlandóak eleget áldozni, helyette viszont elvárják a sokat költő országok, leginkább az Egyesült Államok védelmét. Az új amerikai doktrína szerint az ukrán-orosz háború nem egy fontos konfliktus, melyben Oroszország visszaszorítása a cél, hanem pénz- és energiarabló kellemetlenség, amit minél hamarabb meg kell oldani, hogy az USA máshová összpontosítsa a figyelmét.

Megjegyzendő, hogy a kontinens ügyeiből való kivonulás egy természetes fejlődési folyamat vége: az európai ügyek évtizedek alatt vált egyre kevésbé fontossá Washingtonnak, például Ázsia kárára.

Európa tanácstalan

Vance bejelentése nem maradt reakció nélkül – Emmanuel Macron francia államfő kezdeményezésére Párizsban szerveződött hétfőn egy rögtönzött találkozó több fontos uniós tagállam és Nagy-Britannia, valamint a NATO főtitkár és az uniós bizottsági elnök részvételével. A résztvevők kiválasztásának kritériumai nem voltak tiszták. Ott volt például a katonai megoldással szemben szkeptikus Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, de hiányzott például az Ukrajna legszorosabb szövetségesei közé tartozó Csehország.

Magyarország és Szlovákia sem kapott meghívást a megbeszélésre és a találkozó nem végződött szerencsésen. Ugyanis a résztvevők nem tudtak egységes álláspontot kialakítani arról, hogy pontosan miként is kellene viszonyulniuk az ukrajnai békekötéshez. 

Nyilvánvaló érdekkülönbség alakult ki abban, hogy melyik nagy európai állam lenne hajlandó katonákat küldeni Kijevnek – akár békefenntartóként, akár más minőségben. Ráadásul a béketárgyalások miatt az is biztosnak tűnik, hogy Ukrajna az USA konfliktusból való látványos kivonulása után se nem akar, se nem tud az európai katonai és humanitárius segítségre támaszkodni. 

A nagy európai hatalmak úgy nem kerülhetnek ki a konfliktus megoldásából, hogy a véleményük vagy a tiltakozásuk egyszerűen nem érdekli sem az orosz, sem az amerikai felet. Ráadásul egyelőre nem úgy tűnik, hogy a válság miatt bármiféle egység jönne létre az Európai Unión belül: a katonai jelenlét kapcsán gyökeresen eltér egymástól a német, a francia, vagy a lengyel álláspont, Meloni pedig egyenesen kijelentette, hogy nincs értelme Trump-ellenes platformot kialakítani a Washingtonnal való együttműködés helyett.

Történelmi meghátrálás?

Kedd reggel Szaúd-Arábiában már asztalhoz is ült a két nagyhatalmi delegáció Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vezetésével. Ez diplomáciai mértékkel példátlanul gyors tempónak számít – bár nem tudni, hogy a két fél mennyire dinamikus ütemben akar és szeretne egymással megegyezni. Egyes hírek szerint tíz nap múlva személyesen is egyeztethet egymással Trump és Putyin, ha mindkét fél számára elfogadhatóak a megállapodás feltételei. Ukrajna mellékvágányra került: Volodimir Zelenszkij elutasította, hogy delegációt küldjön Rijádba.

Arról, hogy pontosan miként nézne ki az amerikai békejavaslat, nem tudni sokat, maga Vance sem ismertette a fő pontjait Münchenben. Az elszórt megjegyzésekből és utalásokból csak következtethetünk pár kitételére. 

Valószínűnek tűnik, hogy Oroszország valamilyen formában megtarthatja azokat a területeket, melyeket a 2022-es invázió óta megszállt és a Krím státuszát is véglegesíthetik. Elképzelhető továbbá, hogy az amerikai garanciákért cserébe az USA koncessziókat szerez Ukrajnában – ami különösen fájhat azoknak az európai államoknak, beleértve Szlovákiát és Magyarországot, akik az ország újjáépítésében szerettek volna tevékeny részt vállalni.

Amit egyáltalán nem látni, hogy a békemegállapodás mit jelentene az európai-orosz kapcsolatokban. A Münchenben láthatóvá váló amerikai meghátrálást az internetes közbeszéd kapásból az 1938-as müncheni egyezményhez hasonlította. Akkor a nyugati nagyhatalmak beleegyeztek Csehszlovákia részleges felosztásába Adolf Hitler kedvéért és úgy tűnt, elkerülték a további háborút. Nyitott, az Uniótól és Moszkvától egyaránt függő kérdés, hogy Vlagyimir Putyint felbátorítja-e egy ukrajnai területszerzés, vagy az európai-orosz kapcsolatok valamilyen szinten normalizálódnak a jövőben.