Trump: az öntelt, botrányhős elnökjelölt

Washington |

<p>Kétség nem fér hozzá, hogy ha Donald Trumpot választják amerikai elnöknek &ndash; az aktuális közvéleménykutatások szerint ennek még mindig van némi esélye &ndash;, akkor ő lesz az USA eddigi legkevésbé kiszámítható elnöke. Ráadásul az összes megválasztott elnök közül ő lenne az első, akinek az életszínvonal terén visszalépést jelentene a Fehér Házba való beköltözés.</p>

Donald Trump a politikán kívüli világból érkezett a kampányba. A durvaságig szókimondó, sértegető, ironikus, indulatos, lekezelő, és mégis ő (volt) a legnépszerűbb az elnökjelöltségre törő republikánusok között. A múlt idő azért is megalapozott, mert az agresszív kampánya után már a republikánusok is hátat fordítottak neki; amit ő nemhogy sértésnek, hanem egyenesen megtiszteltetésnek vett, ugyanis kijelentette: végre párttól független jelöltnek érzi magát.  Az élete A 69 éves Donald Trump négygyermekes családban született New Yorkban. Apja ingatlanfejlesztőként vált módos emberré, de a fiától elvárta, hogy a cégnél a legalacsonyabb beosztásban kezdjen dolgozni. A nehezen kezelhető Donaldot azonban 13 éves korában, amikor az iskolában már nem bírtak vele, szülei egy katonai akadémiába adták be. Később üzleti ismereteket tanult, a Pennsylvania Egyetem tekintélyes Wharton iskolájában diplomázott, majd a családi cégnél kezdett dolgozni az apjával, miután a bátyja, Fred úgy döntött, mégis inkább pilóta lesz.  Trump ma azt mondja, hogy az apjától kapott egymillió dolláros kölcsönnel szállt be az ingatlanfejlesztő üzletbe. A családi vállalkozásnál a lakossági ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó üzletág vezetője lett, majd 1971-ben teljes egészében átvette a vállalat irányítását. Akkor már milliárdos volt, s brooklyni és queensi ingatlanfejlesztései után beruházásaival Manhattant is célba vette. Szállodákat alakított át, és megépíttette a máig leghíresebb manhattani épületek egyikét, a 68 emeletes Trump tornyot az Ötödik sugárúton. Az utolsó öt emeleten egyébként ő lakik a családjával: harmadik feleségével és közös gyermekükkel. Ettől kezdve lett „szokása”, hogy különböző, saját tulajdonában lévő ingatlanjait saját magáról nevezze el. Trump palota, Trump Nemzetközi Szálloda, Trump kaszinó... – még az indiai Mumbaiban (Bombay) és a törökországi Isztambulban is vannak Trump-tornyok. A Forbes magazin adatai szerint vagyona 4,5 milliárd dollárra tehető; igaz, ő maga azt állítja, hogy tízmilliárdja van. Trump ugyanakkor nagy kudarcokat is elkönyvelt. Az 1990-es évek közepén csődbe mentek New Jersey-ben lévő kaszinói, szállodái, és tetemes veszteségekkel volt kénytelen szembenézni szállodaipari érdekeltségeinél is. Négy csődeljárást folytattak le ellene. Azzal is gyanúsították, hogy évekig kerülte az adófizetést, a kampány során nem volt hajlandó felmutatni adóbevallását.  [[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"253413","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"2437","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"3656"}}]] Politika Donald Trump 2015 júniusában jelentette be, hogy versenybe száll a republikánus elnökjelöltségért. „Szükség van valakire, aki a szó szoros értelmében kézbe veszi ezt az országot és ismét naggyá teszi” – fogalmazott a bejelentéskor mondott beszédében. Akkor azt is ígérte, hogy jelöltként nem lesz szüksége arra, hogy pénzt gyűjtsön, anyagi támogatókat szerezzen, így nem kell majd senkinek semmiféle szívességet tennie, ha elnök lesz.  Kampányában nem egyszer ellentmondásos és vitát kavaró állásfoglalásokkal rukkolt elő. Ilyen volt például, amikor a párizsi és a kaliforniai San Bernardinóban elkövetett terrorista merényletek után azt követelte, hogy átmenetileg tiltsák meg muszlim vallásúak beutazását az Egyesült Államokba. A vallási diszkrimináció, a tömeges deportálások és a kihallgatásokon alkalmazott kínzások szószólója. Rendszeresen sértegetett nőket, bevándorlókat, szánalmasnak nevezte azokat a nőket, akik szexuális zaklatással vádolták megHILLARY CLINTON: AZ ELSŐ NŐ, AKI AZ USA ELNÖKE LEHET Donald Trump egyesek szerint a legtipikusabb amerikai figurák közé tartozik: hatalmas az arca, nagy a szája, végtelenül leegyszerűsítve beszél mindenről, buldózerként megy keresztül mindenen és mindenkin, ha az érdekei úgy kívánják. Láthatóan kifejezetten élvezi, ha sértegethet vagy felidegesíthet másokat. A cowboy mentalitású, csillagos-sávos zászlót és bibliát lobogtató, republikánus pénzember karikatúráját róla mintázhatnák. És a recept egy ideig jól működött: hiába voltak, vannak mértékletesebb, hitelesebb republikánus jelöltek, Trump lemosta őket a pályáról. A kampány előrehaladtával viszont a Trump-show veszített népszerűségéből, másrészt Hillary Clinton újra felbukkanó e-mail-ügyei az utolsó percig nyitottá teszik az elnökválasztás végkimenetelét. (dem, MTI) [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"253414","attributes":{"alt":"","author":"SITA/AP-felvétel","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"320"}}]] ---------------------------------------------------------------------------------- Programjának fontosabb pontjai Adópolitika15 százalékban maximalizálná a vállalkozásokra kivethető, jelenleg maximum 35 százalékos adót, és minden más, jövedelemre vonatkozó adónemet 20 százalékban maximalizálna. Az adócsökkentések mellett azt ígéri, nem csökkentené a nyugdíjakat, valamint a családtámogatásokat, és összességében növelné a katonai kiadásokat. Kampánya során különösen a Kína és az USA közötti kereskedelmi egyenlőtlenséget bírálta, többször ígéretet tett védővámok bevezetésére, az Amerikába érkező kínai árukra például 45 százalékos kulcsot vetne ki, emellett 35 százalékos különadókkal sújtaná azokat az amerikai cégeket, amelyek külföldi gyárakat létesítenek. FegyvertartásDonald Trump szerint a gyakori lövöl-dözésekre, lőfegyverrel elkövetett gyilkosságokra az USA-ban nem a liberális fegyvertartási előírások miatt kerül sor, hanem azért, mert az állampolgárok jelentős részének pszichés problémái vannak. Engedélyezné az iskolákban a tanároknak, hogy fegyvert hordjanak, hogy szükség esetén fegyverrel tudjanak védekezni. Megígérte, hogy nemcsak tiszteletben tartja, hanem minden erejével védelmezi is majd az amerikaiak alkotmányban rögzített jogát a fegyvertartáshoz, és felszámolja az Obama-kormányzat kialakította fegyvermentes zónákat (amelyeket általában az oktatási intézmények környékén hoztak létre). Védelem és terrorizmusHazarendelné az Európában állomásozó amerikai katonákat. A NATO kapcsán kijelentette, hogy az európai és ázsiai szövetségeseknek fizetniük kellene az USA nyújtotta védelemért, s ha ezt nem tennék meg, többé nem garantálná, hogy háborús konfliktus esetén segítséget nyújt nekik. Ismét bevezetné a kihallgatások során jelenleg tiltott „waterboardingot”, a fulladást szimuláló kínzási technikát.  BevándorlókFalat építene az USA és Mexikó közötti teljes határszakaszon, hogy megfékezze az illegális bevándorlást. A fal megépítésének 10–12 milliárd dollárra becsült költségeit Mexikóval fizettetné ki. Az USA-ban illegálisan tartózkodók számára nem lesz amnesztia, szó sem lehet helyzetük legalizálásáról, nem vállalhatnak munkát, és megvonják tőlük az eddig megadott juttatásokat is, ha Trumpot megválasztják elnöknek. A mexikói bevándorlóknak megtiltja, hogy pénzt küldjenek Mexikóba, ha nem tudják igazolni, hogy legálisan tartózkodnak és dolgoznak az országban. Megháromszorozná a bevándorlási hivatal munkatársainak számát, megtiltaná, hogy az illegális bevándorlók USA-ban született gyermekei automatikusan állampolgárságot kapjanak. Korábban azt mondta, megtiltaná a muszlimoknak az országba való belépést és letelepedést, később enyhített kijelentésén, mondván: csupán személyes véleményéről volt szó.  Szexuális kisebbségekTrump többször kijelentette, hogy ellenzi az azonos nemű párok közti házasságot, ám a kampányában nagyrészt kerülte ezt a témát.  Döntések, egyezmények, törvények300 milliárd eurót takarítana meg a gyógyszeripari cégekkel kötött előnyösebb szerződéseknek köszönhetően; az USA állampolgárainak pedig lehetőséget adna arra, hogy olcsóbb és jobb minőségű külföldi gyógyszereket is vásároljanak. A legfelsőbb bíróságon támadná meg az 1973-ból származó döntést, mely legalizálta az abortuszt. Azonnali hatállyal felmondaná a klímaváltozás elleni harc egyik kulcsfontosságú egyezményét, a párizsi klímaszerződést.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?