Trnka a gáton - Nagy József vizsgálja az engedélyt

Pozsony |

<p>Nagy József  (Híd) nem tudja elképzelni, mit csinált Dobroslav Trnka volt főügyész a Duna-gát Gútor (Hamuliakovo) és Pozsony közti szakaszán autóval, amikor ezt az útvonalat kerékpárosok, görkorcsolyázók és futók, kocogók használják. A miniszter ezt a csütörtöki kormányülés után nyilatkozta.</p>

A Sme szerint Trnka államfőhöz illő előnyöket élvez. A napilap csütörtöki számában közli, hogy a jelenlegi főügyész-helyettes használhatja a Duna-gát Gútor (Hamuliakovo) és Pozsony közti szakaszát, amely útvonalat egyébként csak a rendőrség, a területen illetékes őrző-védő cég és a vízgazdálkodási vállalat vehet igénybe.

Az igénybevételi engedélyt a bősi vízerőműért felelős kormánybiztos, Gabriel Jenčík kérte Trnkának a vízgazdálkodási vállalattól. A Sme munkatársai egy kerékpáros figyelmeztetése után kezdtek foglalkozni az üggyel. Videót és fotót is készítettek a Volkswagenjével a töltésen közlekedő Trnkáról, aki az engedélyt akkor kapta, amikor már nem volt főügyész.

A Sme érdeklődését követően a környezetvédelmi minisztérium magyarázatot kért Jenčíktől, aki azonban nem adott érdemi választ. Nagy József szerint Jenčík már régen megvédte volna a döntését, ha tudta volna. Közölte, olyan intézményeknek van joguk a belépésre, amelyeknek van keresnivalójuk az adott területen, de a kivételek amolyan "Góréisztánként" tüntetik fel Szlovákiát, éppen ezért meg akarja vizsgálni ezeket a kivételeket. A szakasz autós használatára körülbelül száz engedélyt adtak ki - zömmel horgászoknak, vagy olyanoknak, akiknek az esetében indokolt az igénybevétel.

A miniszter áttekinti Jenčík hatásköreit, s szeretné, ha azokokról a következő kormányülésen tárgyalnának.

A Gútor és Pozsony közti 16 kilométeres útszakasz megtétele a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban gyakran akár egy órába is telhet, a gáton zavartalanul, 60 kilométeres sebességgel haladva azonban pár perc. A Sme Trnkától kért engedélye bemutatását, de ő azt felelte, hogy az újságírók nem azok a személyek, akik őt ellenőrizhetik. (SITA, TASR, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?