Továbbra sincs egyezség a KDH-val

Pozsony |

<p>Egy héttel a parlament februári ülésszakának kezdete előtt továbbra is bizonytalan, hogy a kereszténydemokraták támogatni fogják-e az állampolgársági törvény módosítását. Nincs egyezség a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény ügyében sem.</p>

Míg 2002 és 2006 között a KDH volt az MKP legközelebbi kormánypartnere, addig a jelenlegi koalíció magyar politikusai a kereszténydemokratákkal tudnak a legnehezebben zöld ágra vergődni. A két párt vezetői a napokban egyeztettek a kisebbségi nyelvhasználati törvényről és az állampolgársági törvény módosításáról – eredménytelenül.
„A kisebbségi nyelvhasználat ügyében ismertettük álláspontjainkat és felfüggesztettük a tárgyalást. A kettős állampolgárság kérdésében nem léptünk előre, nem sikerült megegyezni” – mondta a tárgyalás neve elhallgatását kérő résztvevője. Ez utóbbi témában már csak néhány napja lesz a koalíciónak az egyezségre, a jövő kedden kezdődő parlamenti ülésen már második olvasatban tárgyalják a tervezetet a képviselők – melyet novemberben egyszer egy hónapra már „jegeltek” az eltérő álláspontok miatt.
A Koalíciós Tanács két héttel ezelőtt úgy döntött, a Híd által előkészített kisebbségi nyelvhasználati törvény tervezetének ügyében Bugár Béláék kétoldalú tárgyalásokat fognak folytatni a többi koalíciós párttal.
További részletek hétfői nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?