Továbbra is feltétel a mohi erőmű befejezése

Pozsony |

<p>Robert Fico kormányfő a napokban újra tárgyalt a Szlovák Villamos Művek (SE) többségi tulajdonosának számító olasz Enel vezetőivel.</p>

„Ezúttal csupán a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának a befejezéséről tárgyaltunk” – ismerte el Fico, aki azonban további részleteket nem árult el. A kormányfő határozottan ellenzi, hogy az Enel azelőtt megváljon a Szlovák Villamos Művekben birtokolt 66 százalékos részvénycsomagjától, még mielőtt az befejezné a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának az építését. A kormány ellenállása bonyodalmat okozhat az olaszoknak, hiszen az Enel az említett részvénycsomagot az év végéig szeretné eladni, miközben a mohi atomerőmű 3. blokkja csak 2016 novemberére, a 4. blokk pedig 2017-re épülhet fel. Fico vasárnap is figyelmeztetett arra, hogy az olaszoknak felelősséget kell vállalniuk az építkezés befejezéséért.

A kormányfő nemrég jelezte, hogy az elkövetkező időszakban a 66 százalékos részvénycsomag iránt érdeklődő magáncégeket próbálják majd rávenni arra, hogy az állam jóváhagyása nélkül ne vegyék át az SE többségi részvénycsomagját. A szlovák kormány azt szeretné, ha az erőmű építésének felügyeletét a Škoda JS cseh vállalat venné át, amelynek azonban orosz tulajdonosai vannak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?