Tovább fognak drágulni egyes árufajták

bevásárlás

Az árfigyelő honlap működtetésének nincs kellő hatása és nem gazdaságos. Néhány élelmiszer ára ugyan csökkenhet, más árucikkek viszont drágulhatnak – reagált az SaS pénteken a pénzügyminisztérium tervére. Az árfigyelő honlapról szóló javaslatot tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a minisztérium.

„A kormány azt állítja, hogy a honlapnak köszönhetően pénzt takaríthatnak meg az emberek, valójában azonban emiatt nem lesznek olcsóbbak az élelmiszerek. Legfeljebb néhány figyelt árufajta, a többi viszont drágulni fog. Végeredményben pedig a nagy külföldi üzletláncok járnak jól, amelyek az akciós kínálataikat reklámozhatják a központi honlapon, ráadásul ennek marketingköltségeit tulajdonképpen az állam fogja állni” – jelentette ki Marián Viskupič, az SaS képviselője.

Szerinte a javaslat a szlovákiai üzletláncokat és a kis boltokat hozza hátrányos helyzetbe, mivel nem tudnak beszállni az árversenybe. Hozzátette, ezzel kapcsolatban konkrét tapasztalatok vannak Magyarországon, ahol működik hasonló árfigyelő oldal. Az SaS figyelmeztetett, hogy a javaslat további bürokráciát, még több hivatalnokot és további kiadásokat jelent. „Közel 200 ezer euróba kerül a honlap és a rendszer kialakítása, és további tízezrekbe a működtetése. Az élelmiszerárakra viszont nem jelent megoldást. Ez egészen abszurd” – tette hozzá Alojz Hlina, az SaS képviselője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?