Tönkremehetnek a kisebb könyvesboltok

olvasas
Pozsony |

Hiába az olvasásra buzdítás karantén idején, a hazai könyvesboltok internetes bevétele nem pótolja azt a kiesést, amit a könyvesboltok bezárása okozott. 

Három hete tart zárva a hazai üzletek nagy része, köztük a könyvkereskedések is. Ugyanennyi ideje kérik az embereket arra, ha tehetik, maradjanak otthon. A kialakult helyzet miatt több könyvesbolt buzdít a közösségi oldalakon arra, hogy az otthon töltött időt igyekezzünk olvasással tölteni, a könyveket pedig rendeljük meg az internetes üzleteikből. 

Megsínylik a nagyok is

A Martinus könyvesbolthálózatnak országszerte 11 boltja van, náluk is érezhető a változás.

„Mivel bezártak a könyvesboltok, jelentősen csökkent az érdeklődés a könyvek iránt, hiszen a könyvek 75%-át az üzletekben adják el. Bár az elmúlt napokban érezhetően nőtt a forgalom az internetes áruházunkban, ez még mindig nem egyenlíti ki a bezárt üzletek miatti bevételkiesést”

– mondta lapunknak Michal Meško, a Martinus tulajdonosa, aki egyelőre megtippelni sem meri, meddig tart a jelenlegi állapot.

„Folyamatosan követem a helyzet alakulását, és annak alapján tervezem a következő lépéseket. A cégnek komoly anyagi vesztesége lesz, egyelőre azonban nem tervezzük az alkalmazottak elbocsátását, sem a boltok végleges bezárását” – folytatta a tulajdonos, aki bízik abban, hogy az állammal és a főbérlőkkel együtt megtalálják a megoldást, hogyan nyithatnak ki újra, amikor az élet visszatér a régi kerékvágásba.

Az országszerte több mint hatvan könyvesboltot üzemeltető Panta Rheiben is ugyanez a gyakorlat figyelhető meg: bár nőtt a forgalom az internetes áruházukban, a bezárt üzletek miatti bevételkiesés ebben az esetben is érződik. „Úgy gondolom, hogy az emberek ezekben a napokban sokat olvasnak, viszont inkább a saját könyvtárukból merítenek. Mi mindent megteszünk azért, hogy megtarthassuk a boltjainkat. Ha a jelenlegi állapot hosszabb ideig fog tartani, az ránk nézve végzetes lehet” – tudatta lapunkkal Miloš Božek, a hálózat ügyvezető igazgatója. Hozzátette, sok múlik az állami segítségen is, amely meghatározó lesz a jövőre nézve.

Nehezebb a kicsiknek

A kisebb könyvesboltokra nézve végzetesnek is bizonyulhatnak a kormány szigorú intézkedései. Bölcskei Dénes, a komáromi Diderot könyvesbolt ügyvezetője az Új Szót arról tájékoztatta, hogy amióta bezártak, a forgalmuk 90%-kal esett vissza. „Csak online rendelést tudunk kielégíteni, ez azonban stagnál a korábbi időszakhoz képest” – mondta Bölcskei, aki a rendkívüli helyzet ellenére nem tervezi, hogy bezárja az üzletet.

„Ez családi könyvesbolt, a feleségemmel együtt vezetjük 15 éve. Rengeteget fejlesztettünk, invesztáltunk bele, nincs B tervünk. Ha nagyon rosszra fordulna a helyzet, gondolkozni fogunk az alkalmazottak számának csökkentésén, hogy minimalizálni tudjuk a havi kiadásokat” – zárta a bolttulajdonos.

Hasonló tapasztalatokról számolt be a komáromi Madách könyvesbolt vezetője. Kénytelenek zárva tartani, holott teljesíteni tudnák az előírt szabályokat. „Nem mondanám, hogy nagyobb az érdeklődés az olvasás iránt. Az online és a telefonos rendelés működik, de ez sem emelkedett olyan mértékben, hogy elegendő bevételünk lenne” – részletezte az üzlet helyzetét Török Ágota. Elmondta, néhány hetet még kibírnak, de bele sem mer gondolni, mi lesz, ha őszig eltart a járvány. „Minden attól függ, hogy a kormány milyen támogatást tud adni. Egyelőre bízunk abban, hogy túléljük” – magyarázta a Madách könyvesbolt vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?