Tömeges tüntetésekhez vezethet Šimečka leváltása

simecka k

A kormánykoalíció megszegett egy íratlan szabályt.

Kedden a plénum titkos szavazáson leváltotta Michal Šimečkát, a Progresszív Szlovákia, mint a legerősebb ellenzéki párt elnökét a parlament alelnöki pozíciójából. A kormánykoalíció képviselői közül 76-an voksoltak a menesztésére, megszegve ezzel egy évtizedek óta érvényben lévő íratlan szabályt.

A koalíciós pártok azzal érveltek, hogy felmerült a gyanú, hogy bizonyos állami támogatásokat Šimečkához közel álló személyek használnak fel, és manipuláció történt a támogatások elosztása során. Megemlítették a kulturális és az igazságügyi minisztérium vezetése elleni tüntetések szervezését is, amelyhez szerintük köze lehetett Šimečka rokonságának.

A PS elnöke kijelentette, Robert Fico (Smer) személyes bosszújának tartja leváltását. Grigorij Mesežnikov politológus hasonló véleményen van, elmondása szerint Fico célja az ellenzék meggyengítése. Mesežnikov úgy véli, Szlovákiát ma olyan országként tartják számon az Európai Unióban, ahol megsértik a demokrácia alapelveit, és ahol a jelenlegi események Vladimir Mečiar kormányát idézik.

Mečiar idején még nem voltunk tagjai az EU-nak, és nem tudtuk, miként fog fejlődni az ország. Akkoriban nem volt ellenzéki parlamenti alelnök, nem voltak ellenzéki bizottsági elnökök. Most elbocsátották Kolíkovát, és Šimečkát is menesztették. Inkább egy kádert szeretnének erre a posztra, Šimečka pedig nem az

– mondta.

A politológus úgy gondolja, tömeges tüntetési hullám indulhat, csakúgy, mint 2018-ban, amikor is kormányellenes demonstrációk sora söpört végig Szlovákián Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása után.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?