Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter szerint egyelőre urai vagyunk a helyzetnek, „közelítünk azonban ahhoz a ponthoz, amikor kénytelenek leszünk szigorúbb intézkedéseket bevezetni”
Tombol a járvány, hétfőtől sötétre változik a járványtérkép
A kormány szerdai ülésén jóváhagyta a november 8-tól hatályos járványtérképet – a járások közel fele fekete besorolást kapott, az enyhébb korlátozások mindössze két járásban maradnak érvényben. Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter kilátásba helyezte a Covid-automata módosítását, a helyzet romlása esetén pedig visszatérhet az ún. lockdown.
Halottak napján rekordot döntött az újonnan azonosított fertőzöttek aránya, a kórházban kezelt betegek száma szintén jelentősen megugrott. Kedden 5361 pozitív esetet igazoltak PCR-tesztek segítségével, a pandémia kitörése óta egyetlenegyszer volt ilyen magas a napi fertőzöttek száma, a harmadik hullám kezdete óta pedig először regisztráltak ilyen mennyiségű esetszámot. A teljes képhez hozzátartozik, hogy további 2006 személy antigéntesztje lett pozitív, így összesen közel 7400 személynél mutatták ki a vírust. Tavaly december végén, a második hullám tetőzése során egy nap alatt legfeljebb 6315 pozitív mintáról számoltak be a laboratóriumok. A pozitivitási arány jelenleg 28%, ami azt jelenti, nagyjából minden harmadik-negyedik tesztelt személy koronavírusos. Ami viszont ennél is aggasztóbb, hogy a kórházban kezelt betegek száma rohamosan nő – immár 1774 személy szorul kórházi ápolásra, ami 344-gyel több, mint egy nappal korábban.
Az előző hullám idején előfordult ugyan, hogy 4 ezer fertőzöttet láttak el a kórházakban, ez azonban hatalmas kihívás elé állította az egészségügyi rendszert – az egészségügyi intézmények férőhelyei megteltek, az orvosoknak mérlegelniük kellett, ki kerül az intenzív osztályra, illetve kinek jut lélegeztetőgép. Jelenleg tehát a járványügyi mutatók alapján félúton vagyunk a második hullám mélypontjához. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatásából kiderült, a kórházban ápolt betegek több mint háromnegyede (80%) nincs beoltva, vagy csak a vakcina első adagját kapta meg. Az intenzív osztályon pillanatnyilag 150 személyt ápolnak, 170-en pedig lélegeztetőgépre szorulnak. A halálos áldozatok száma szintén nőtt, további 36 ember vesztette életét koronavírus-fertőzés következtében.
36 fekete járás
A járvány terjedésének felgyorsulását tükrözi az aktuális járványtérkép is – a járások jövő heti felosztásáról szerda délelőtt döntött a kormány. November második hetétől már 36 járásban a legszigorúbb rezsim lesz érvényben, 34 járás bordó fázisra vált, míg 7 pirosra kapcsol és csupán két járásban maradnak a narancssárga besorolásnak megfelelő óvintézkedések. Elsősorban az ország északi és keleti része öltözik feketébe, de a magyarok által sűrűn lakott települések is szigorú korlátozásokra számíthatnak, többek között a Nagykürtösi, Rimaszombati, Losonci és Tőketerebesi járás is fekete övezetnek számít. Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter a kormányülés után felszólította az embereket, oltassák be magukat. Hangsúlyozta, számos olyan település van Szlovákiában, ahol az 55 év felettiek csoportjában pár száz oltott hiányzik ahhoz, hogy a Covid-automata értelmében eggyel enyhébb besorolást kapjon az adott járás.
Jövő héttől Pozsony és környéke is csatlakozik a piros színnel jelöltek közé, a tárcavezető ezt azzal magyarázta, a járványhelyzet romlik ugyan a fővárosban, de a magas oltottsági aránynak köszönhetően a helyi közegészségügyi hivatal javaslatát figyelembe véve úgy döntöttek, két fokozattal enyhébb rezsim lép érvénybe. A szigorítás elsősorban az oltatlanokat érinti, oltási igazolvány, teszt vagy a betegségen való átesést igazoló dokumentum nélkül ugyanis például az éttermekbe és a konditerembe sem jutnak be hétfőtől. A változásra azonban mindenkinek oda kell figyelnie, a piros fokozatban beltéren ismét szükség lesz az FFP2-típusú szájmaszkra. A járványhelyzet súlyosságát mutatja, hogy mindössze két járás maradt az országban, ahol enyhébb szabályozás marad érvényben – a Komáromi és a Vágsellyei járás lakosainak a narancssárga jelölésnek köszönhetően nem kell komoly korlátozásokra számítaniuk.
Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter bejelentette, a romló helyzet ellenére a jelenléti oktatást sikerült megtartani az intézmények nagy részében (92%). Az előző heti statisztikához képest kedvezőbben alakultak a számok, akkor a diákok 90%-a vett részt tantermi oktatásban. A tárcavezető örömét fejezte ki az iskolai alkalmazottak magas oltottsági arányával kapcsolatban. Az első helyen Dunaszerdahelyt emelte ki, ahol az alkalmazottak 79%-a van beoltva, Pozsonyban 75%-os ez az arány, Vágsellyén és Eperjesen pedig 74%.
Új szabályok
Lengvarský szerint egyelőre urai vagyunk a helyzetnek, „közelítünk azonban ahhoz a ponthoz, amikor kénytelenek leszünk szigorúbb intézkedéseket bevezetni”. Részleteket egyelőre nem árult el, a szakmai konzílium csütörtökön vitatja meg a lehetséges javaslatokat, amelyekre a koalíciós tanácsnak is rá kell bólintania. A tárcavezető jelezte, téma lesz az is, engedélyezik-e az egyes létesítmények működését az oltottak számára a fekete járásokban. Lengvarský szerint ennek azonban két alapfeltétele van – az egyik, hogy az alkalmazottaknak rendelkezniük kell védőoltással, és ezt a munkaadónak jogában áll ellenőrizni. A másik a hatékony külső ellenőrzés biztosítása, vagyis, ha megnyit egy kávézó a fekete járásban, akkor valóban csak oltott vendégeknek engedélyezzék a belépést. Az elkövetkező időszakban nem zárta ki a lockdown lehetőségét sem, belátta, a teljes lezárás az egyik olyan lehetőség, amely segíthet stabilizálni a helyzetet. „Az emelkedés annyira magas, hogy kénytelenek leszünk intézkedéseket hozni a járványgörbe csökkentésére” – mondta. A határátkelőhelyeken nem látja szükségét a szigorúbb ellenőrzés bevezetésének, ezt azzal indokolta, a külföldi országokhoz képest Szlovákia számít kockázatosnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.