Több szakképzett fiatal kell az építőiparba

Pozsony |

<p>A pozsonyi Incheba kiállítási központban tegnap nyitották meg a Coneco építőipari szakvásár 38. évfolyamát, amely szombatig várja az érdeklődőket.</p>

A nemzetközi vásáron ezúttal 11 ország – Szlovákia, Magyarország, Csehország, Lengyelország, Ausztria, Ukrajna, Németország, Olaszország, Oroszország, Görögország és Románia – 460 cége mutatja be a termékeit, amelyekhez a kiállítás látogatói az esetek többségében kedvezményes áron juthatnak hozzá. Így elsősorban azoknak éri meg ellátogatni a vásárra, akik új ház építését vagy a házuk felújítását tervezik.

„A szlovákiai építőipari cégek számára továbbra is rendkívül fontosak az olyan bemutatók, mint a Coneco, az ágazat pozitív irányú fellendítése érdekében. A gazdasági válság következtében a szakág 40 százalékos visszaesésére került sor, pozitív jelenség viszont az előző évhez képest a 2015-ös 18 százalékos növekedés. Ez azonban újra megtört. Az elmúlt egy évben az ágazat csaknem 20 százalékos visszaesést könyvelhetett el, elsősorban az infrastrukturális fejlesztések csökkenése miatt” – nyilatkozta Pavol Kováčik, a Szlovákiai Építőiparai Vállalkozók Szövetségének (ZSPS) az elnöke a Coneco keretén belül tegnap megrendezett építőipari szakkonferencián. Kováčik szerint ráadásul az elkövetkező hónapokban sem számíthatunk látványos javulásra.

Súlyos gondok vannak az ágazaton belüli foglalkoztatottsággal is. „Az építőipari munkások több mint fele 45 évnél idősebb, csaknem az ötödük 50–54 év közötti. Az elkövetkező időszakban így jóval nagyobb figyelmet kell szentelni a fiatalok szakmai képzésének” – mondta el az építőipari szakkonferencián megtartott előadásában Lucia Dítětová, a Trexima piackutató és tanácsadó társaság menedzsere, az intézmény legújabb felmérését ismertetve. Gyors változásra azonban ez esetben sem számíthatunk.„Szlovákiában rendkívül gyorsan nő az új alkalmazottak iránti kereslet, a rossz demográfiai helyzet miatt azonban a kereslet már meghaladja a kínálatot. Évente nagyjából 7–10 ezerrel kevesebb középiskolai és ezerrel kevesebb főiskolai végzettségű fiatal jelenik meg a munkapiacon, mint amennyire szükség lenne. A középiskolai végzettséggel rendelkezők 63, a főiskolát végzetteknek pedig az 53 százaléka nem abban a szakmában dolgozik, amelyre az iskolában felkészítették. Az iskolarendszernek ez a hibája Szlovákiának évente több mint 250 millió eurójába kerül” – tette hozzá Dítětová. Kováčik elnök szerint a szlovákiai építőipari cégek így már román, bolgár és ukrán vendégmunkásokat is kénytelenek foglalkoztatni.

A Trexima felmérése azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy az építőipar foglalkoztatottjainak kulcsfontosságú részét képezik az egyéni vállalkozók. Az ágazat 90 ezer „munkáltatója” közül több mint 71 ezer az egyéni vállalkozó. Az építőiparban ráadásul rendkívül sok a végzettséghez nem kötött tevékenységek száma, ami a végzett munka minőségének kárára megy. „A jövőben ezért a szakmai képzés mellett csökkenteni kell a szabadon, bárki által elvégezhető tevékenységek körét is” – mondta Dítětová.

Milyen szakmát kellene választaniuk az építőipar iránt érdeklődő fiataloknak? A Trexima felmérése erre is kitért. Dítětová szerint a legnagyobb hiány a teherautó-sofőrökből, a mérnökökből, a kőművesekből, az ácsokból, a betonozókból és az építőipari segédmunkásokból mutatkozik. „Az elkövetkező időszakban emiatt az építőipari cégeknek jobban együtt kell majd működniük az iskolákkal, nagyobb szerepet szánva a gyakorlati készségeket erősítő duális képzésnek” – tette hozzá Kováčik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?