Több műfajú, látványos programsorozat

Jelentős eseményre készül a Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézete: október 18-től 23-ig Magyar Kulturális Napokat rendez Kassán. A hónap nagyszabású eseménysorozatáról az intézet igazgatójával, Czimbalmosné Molnár Évával beszélgettünk.

#Prikler László felvételeJelentős eseményre készül a Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézete: október 18-től 23-ig Magyar Kulturális Napokat rendez Kassán. A hónap nagyszabású eseménysorozatáról az intézet igazgatójával, Czimbalmosné Molnár Évával beszélgettünk.

Miért éppen Kassa mellett döntöttek?

Szeretnénk, ha a Magyar Intézet minden évben egy összefogott programsorozattal mutatkozhatna be Szlovákia egy-egy nagyobb városában. Mivel Pozsonyban már 1998-ban és 2000-ben is volt egy-egy nagyszabású rendezvényünk, így most Kassára esett a választásunk. Ez az ország második legnagyobb városa, ráadásul a nemzetek közötti megértésről, a közép-európai népek békés egymás mellett éléséről is ismert. Kassán az őszi időszakban rendszeresen kulturális napokat tartanak az ott működő főkonzulátusok. A Magyar Köztársaság főkonzulátusának tavalyi megnyitása jó alkalmat nyújt arra, hogy intézetünk egy több műfajú, látványos kulturális programsorozattal szerepeljen az őszi rendezvényeken. A Magyar Kulturális Napok felett Rockenbauer Zoltán, a Magyar Köztársaság kulturális minisztere vállalt védnökséget.

Milyen programot kínálnak az öt nap folyamán?

Az volt a szándékunk, hogy a magyar kultúra egy-egy szeletét mutassuk be az érdeklődők számára. Megpróbálunk minden művészeti ágból egy kis ízelítőt nyújtani a közönségnek. Október 18-án a Kelet-szlovákiai Galériában, Nemes Csaba és Szépfalvi Ágnes A fény háza című kiállításának megnyitójával kezdődik a Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozata. A két művész öt éve dolgozik együtt, és úgynevezett story-boardokat alkot. Október 19-én a magyar népzene utazó nagykövetei, azaz a Muzsikás együttes és Sebestyén Márta ad koncertet a Thália Színházban. Ők nem először járnak Kassán, de reméljük, hogy koncertjük ezúttal is sokunknak jelent majd felejthetetlen élményt. Október 20-ai Irodalmi társalgónk vendége Faludy György Kossuth-díjas író, költő lesz.

Nem volt nehéz meggyőzni Faludy Györgyöt, hogy vállalkozzon az útra?

Amint a kassai programról tájékoztattam, egy percig sem habozott. Elfoglaltságai, tiszteletreméltó magas kora ellenére örömmel fogadta meghívásunkat. Számunkra is nagy megtiszteltetés, hogy vendégül láthatjuk Márai városában. Köztudott, hogy rendkívül eseménydús évtizedek állnak mögötte, több kontinenst bejárt, nem véletlen, hogy Pomogáts Béla a modern magyar költészet Odysseusaként jellemezte. Biztos vagyok benne, hogy a közönséget ezúttal is lenyűgözi bámulatos memóriájával és színes történeteivel.

Mivel folytatódik a programsorozat?

Természetesen a színház sem hiányzik a Magyar Kulturális Napok rendezvényei közül. Örkény István alakját idézi meg Azt meséld el, Pista című önálló estjében Mácsai Pál színművész. Nagy sikerű előadását október 22-én mutatja be a Thália Színházban. Szerepel a programunkban Az utolsó festőfejedelem címmel egy nagyszabású Benczúr Gyula-kiállítás is, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria alkotásaiból állított össze Bellák Gábor művészettörténész. A kiállításnak október 23-tól a Kelet-szlovákiai Galéria nyújt otthont, és ebben az intézményben is található néhány Benczúr-kép, amely helyet kapott a bemutatásra szánt alkotások között. A kulturális napok keretében a legutóbbi magyar filmszemlén bemutatott alkotásokból kínálunk válogatást a Tatra filmszínházban. A magyar filmművészet iránt érdeklődők a rendezvénysorozat első napján a történelmünk egyik korai fejezetét feldolgozó Sacra Corona című alkotást tekinthetik meg. A vetítésen jelen lesz Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos, a forgatókönyv írója és a rendező, Koltay Gábor is, így a nézők személyesen is találkozhatnak az alkotókkal. A következő napokon Mészáros Márta Csodálatos mandarin című filmjét, Tímár Péter Vakvagányok című alkotását, Schilling Árpád Nexxxt című munkáját, valamint az Oscar-díjas Szabó István A napfény íze című rendezését láthatja közönség. A Magyar Kulturális Napokat Ránki Dezső és Klukon Edit zongorahangversenye zárja október 23-án a Művészetek Házában.

Egy többnapos rendezvénysorozat megszervezése nem kevés munkát igényel. Nem merültek fel a szervezés során előre nem látott nehézségek?

Szerencsére ilyesmi nem adódott. Ez bizonyára a jó szakmai kapcsolatainknak is köszönhető, hiszen a kassai intézmények, múzeumok, galériák és a magyar szervezetek támogatást nyújtottak. Bízom abban, hogy a Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozata még közelebb hozza az igényes kassai közönséget a magyar kultúrához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?