Több külföldi utat tervez a kormányfő, először Dél-Koreába látogat

robert fico kp

Robert Fico (Smer) kormányfő tervei között több külföldi út is szerepel a gazdasági együttműködés bővítése érdekében.

Először Dél-Koreába látogat, szeptember 29-én, egy új, 1200 megawattos blokk megépítéséről tárgyal a jászlóapátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) atomerőműben. Októberben lesz a közös szlovák-ukrán kormányülés Munkácson, majd Szerbiába, november 1-jén pedig Kínába utazik. Fico erről csütörtökön tájékoztatott, a Szociális párbeszéd fejlesztése a Szlovák Köztársaságban elnevezésű nyilatkozat aláírása után.

„Egy további blokk megépítéséről akarunk dönteni a jászlóapátszentmihályi atomerőműben” – mondta a kormányfő. Dél-Koreában más nagy szlovákiai beruházásokról is tárgyalni kíván a szlovák kormánydelegáció.

Az ukrán kormánnyal folytatott tárgyalás alapja Fico tájékoztatása szerint egy együttműködési különterv, melyet a háború kimenetele és az ukrajnai történésekről alkotott eltérő vélemények ellenére dolgoztak ki.

Kínában például a nagysurányi (Šurany) akkumulátorgyár megépítéséről és az Ipolyon (Ipeľ) megépítendő kis vízerőműről is tárgyalnak. Ezt követően a kormányfő decemberben Brazíliába és Chilébe látogat, februárban pedig Vietnámba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?