Több intézményt már nem zárnak be

Párkány. Noha javában tart a vakáció, az oktatásügyben továbbra is ott lebeg az iskolák, óvodák felett Damoklész kardja, azaz a nagy kérdés: mennyiből indulnak szeptemberben, nem fenyeget-e a bezárás, összevonás veszélye. A városban épp a tanév végére csukták be véglegesen az állomási óvodát.

Párkány. Noha javában tart a vakáció, az oktatásügyben továbbra is ott lebeg az iskolák, óvodák felett Damoklész kardja, azaz a nagy kérdés: mennyiből indulnak szeptemberben, nem fenyeget-e a bezárás, összevonás veszélye. A városban épp a tanév végére csukták be véglegesen az állomási óvodát. Az okokról és a párkányi oktatásügyi intézmények anyagi kilátásairól Bitter Endre, a városháza szakelőadója tájékoztatta lapunkat. „Kénytelenek voltunk bezárni az intézményt, mert a gyermekekre plusz a személyzetre a minisztériumtól csak 460 ezer koronát kaptunk egy évre, de ebben az összegben már a fizetések, a fenntartási költségek is benne vannak. Ugyanakkor az ovi igényei, a mindennapi működési költségek ezt jóval meghaladták, évente egymillió kétszáz- , egymillió háromszázezer koronára rúgtak – mondta el lapunknak Bitter Endre. – Az említett óvodába tizennyolc kisgyerek járt, ősztől pedig 4-5 fővel csökkent volna a tanulólétszám. Az épületért évente 66 ezer korona bérleti díjat fizettünk.” Az óvoda volt igazgatónője nyugdíjas korban van, a másik tanerőnek, egy fiatal óvónőnek pedig megszűnt a munkahelye, de ígéretet kapott, hogy mihelyst a város bármelyik óvodájában lesz szabad hely, felveszik. „Ezt az ígéretet mindenképp betartjuk” – jelentette ki az oktatásügyi szakelőadó. A konyhai személyzetet is elbocsátották, de Bitter Endre hangsúlyozta, hogy a törvényben megszabott négyhónapnyi végkielégítést mindannyian megkapják. A gyerekeknek a Szövetkezeti sori óvodában nyitnak külön osztályt. A beutazást az állomási lakótelepről a városba viszont nem tudja a városháza biztosítani, erre sem járműve, sem pedig pénze nincs. „Sok szülőnek még a gyerek óvodai étkeztetése is nehézségeket okoz, a mikrobusz fenntartási költségeihez nem tudnának hozzájárulni – fejtette ki a szakreferens. Bitter elmondta: a városban más oktatásügyi intézmény bezárására, ill. összevonására nem kerül sor, a jelenleg rendelkezésre álló pénzből, ha szűkösen is, de ki tudják húzni a naptári évet. Ugyanakkor karbantartásra, az épületek felújítására ebből már nem futja. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?