Több ezren tüntettek Ficóék ellen Pozsonyban és Kassán

Több ezren tüntetnek Ficóék ellen Pozsonyban és Kassán (ÉLŐ)

Több szlovákiai városban is tüntetést tartottak a Robert Fico (Smer) vezette kabinet lépései ellen.

20:13 – Ódor Lajos, a leköszönt hivatalnokkormány miniszterelnöke a pozsonyi tüntetésről egy olyan fényképet osztott meg a közösségi oldalán, amelyen kabinetjének több tagja szerepel mellette: Lívia Vašáková, Martin Sklenár és Balík Péter is látható a felvételen.

(czg)

18:59 – „Tudjátok, tavasszal ki nem lesz államfő? Hát Pellegrini” – jelentette ki Michal Šimečka, majd hozzátette pártja Ivan Korčokot támogatja. A tömeg egy része azonban Hamran István nevét skandálta.

Galéria

(czg)

18:56 – Az ellenzéki pártok nevében Branislav Gröhling (SaS), Miriam Lexmann (KDH), Michal Šimečka (PS) szólalt fel. Šimečka és Gröhling egyebek mellett Pellegrini felelősségét hangsúlyozza.

(czg)

18:53 – A Denník N becslései szerint a fővárosi Sznf téren körülbelül 15–18 ezer ember gyűlt össze, míg a múlt heti Szabadság téren (Námestie slobody) tartott tüntetésen körülbelül tízezren vehettek részt. 

18:47 – Peter Pellegrini (Hlas) házelnök neve hallatán a tüntetők a „csicska” szót skandálják.

(czg)

18:45 – A tömeg a „nem fogunk hallgatni”, „Ficót Oroszországba” és a „Ficót a börtönbe” jelszavakat skandálja.

(czg)

18:43 – A pozsonyi színpadon a tüntetést szervező ellenzéki pártok, így a KDH, az SaS és a Progresszív Szlovákia képviselői szólalnak fel.

(czg)

18:42 – A pozsonyi Sznf tér a tüntetés alatt lényegében megtelt. A tüntetők a tér felső részén felállított színpadtól egészen a történelmi vásárcsarnok környékéig állnak.

(czg)

18:37 – A színpadon a Kuciak-család levelét olvassák fel, amelyben a meggyilkolt újságíró hozzátartozói arra hívják fel a figyelmet, hogy az államot korábban elrabló erők most újra a jogállam leépítésére törekszenek.

(czg)

18:23 – Amikor Eva Mosnáková a színpadon arról beszélt, hamarosan államfőválasztásra kerül sor, a tömeg Hamran István közelmúltban leváltott rendőrfőkapitány nevét kezdte el skandálni.

(czg)

18:22 – A tüntetést azért hívták össze, mert a kormány előzetes egyeztetés nélkül akarja felszámolni a Speciális Ügyészséget, amely a legsúlyosabb bűncselekmények vizsgálatával foglalkozik, lényegében szétverné a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökséget (NAKA), korlátozná a Bejelentővédelmi Hivatal jogköreit, de a korrupcióért járó büntetéseket is csökkentené. A demonstrációt egyebek mellett az ellenzéki Progresszív Szlovákia hirdette meg.

(czg)

18:18 – Helyszíni tudósítónk becslése szerint a kassai Fő utca nyugati végében található Alsó kapunál nagyjából háromezren gyűlhettek össze. A tüntetők – úgy mint egy héttel ezelőtt – most is a Fico-kormány lemondását követelik.

Galéria

(nr)

18:17 – A pozsonyi tüntetés első felszólalója Eva Mosnáková holokauszttúlélő. Arra emlékeztetett, milyen emberiség elleni bűnöket követett el a második világháború idején létező szlovák bábállam.

(czg)

18:11 – Ján Gordulič, a pozsonyi esemény konferansziéja a színpadon arról beszélt, hogy a fővároson kívül további egy tucat szlovákiai városban tüntetnek ebben a pillanatban a kormány lépései ellen.

(czg)

18:07 – Több ezren gyűltek össze a pozsonyi Sznf téren, a pozsonyi köztér nagy része megtelt tüntetőkkel. A köd és a tér adottságai miatt nehéz megbecsülni, hogy mennyen vesznek részt a demonstráción, helyszíni tudósítónk becslése szerint legalább ötezren állnak a színpad előtt. A tömeg már a tüntetés elején azt skandálta, „Elég volt Ficóból”.

(czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?