Több ezren tüntettek Pozsonyban a kormány politikája ellen

tuntetes pozsony

A múlt heti fővárosi kormányellenes tüntetés után kedden újabb megmozdulásokat szervezett az ellenzék Pozsonyban, Kassán, Zsolnán, Nyitrán és Besztercebányán.

A keddi tüntetések előtt már több mint 30 ezer aláírás szerepelt azon a petíción, amelyben az emberek a Speciális Ügyészség eltörlését, vagy a Bejelentővédelmi Hivatal által nyújtott védettségi státusz korlátozását célzó törvénytervezetek visszavonását követelik. A megmozdulásokat a Progresszív Szlovákia (PS), az SaS és a KDH szervezi; Igor Matovič (Szlovákia) még vasárnap azt üzente az ellenzéknek, hogy ne zaklassák a pártját a tüntetésekkel. „Úgy döntöttünk, hogy csak három párt vesz részt a szervezésben, de a jövőben más mozgalmakkal is együttműködhetünk” – mondta Michal Šimečka, a PS elnöke.

Kedden este több ezren gyűltek össze a pozsonyi Szabadság téren, hogy a kormány lépései ellen tüntessenek. Elsősorban a Speciális Ügyészség felszámolása, a Bejelentővédelmi Hivatal korlátozása és a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) átszervezése ellen tiltakoznak. A tüntetésen jelen van Hamran István korábbi rendőrfőkapitány aki elmondta, a NAKA átalakítása szerinte egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy bizonyos kormányközeli személyek büntetlenül maradjanak.

Galéria

A pozsonyi tüntetés egészen biztos, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb megmozdulása. A fővárosi Szabadság téren egészen biztosan összegyűlt 8-10 ezer demonstráló. A tér azonban nagyon tagolt, fák és jelentős szintkülönbségek jellemzik, a közepén pedig egy óriási szökőkút található, amiben jelenleg nincs víz. Nehéz megállapítani, hogy pontosan mennyi tüntető lehet a tiltakozáson.

Elsőként Magda Vášáryová diplomata szólt a tömeghez, majd Richard Sulík, az SaS elnöke beszélt. Amikor kimondta Peter Pellegriniek, a Hlas vezetőjének nevét, a tömeg fújolni kezdett.

Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia (PS) elnöke a tüntetésen elsősorban Peter Pellegriniről beszélt. Šimečka szerint a kormány egy „maffiapárti” csomagot készül elfogadni a parlamentben. Felszólította a Hlas elnökét, vegye elejét ennek.

Hamran István korábbi országos rendőrfőkapitány a tüntetésen kérdésünkre elmondta, úgy látja, Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter a fontos ügyekben vizsgálatot vezető nyomozók megalázására készül azzal, hogy a NAKA átszervezésének ürügyén járási rendőrkapitányságokra helyezi át őket. Hamran ugyanakkor azt sem rejtette véka alá, hogy a rendőrség éléről való menesztése után politikai szereplőként gondol magára.

A megmozdulás végeztével lejátszották a szlovák himnuszt. A szervezők arra kérték a résztvevőket, békésen távozzanak, de ha szükséges, vegyenek részt a további tüntetéseken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?