Tízre emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma az országban

koronavírus
Pozsony |

További három személynél igazolódott be a koronavírus-fertőzés Szlovákiában – tájékoztatott elsőként Zuzana Krištúfková, a Szlovákiai Járványügyi és Vakcionológiai Társaság elnöke.

További három személynél igazolták a koronavírust, így ezzel tízre nőtt a fertőzöttek száma az országban. Mindhárom beteg, egy férfi és két nő kapcsolatban álltak az ausztriai Köpcsényben (Kittsee) karanténba helyezett négytagú családdal. Peter Pellegrini (Smer) megbízott egészségügy-miniszter hangsúlyozta, hogy már a kezdetektől otthoni karanténban vannak, felügyelet alatt.

 „Tömeges terjedésről egyelőre nem beszélhetünk”

– állapította meg a miniszterelnök. Hozzátette: az eddigi koronavírus-fertőzöttekről tudják, hogyan fertőződtek meg, és kezdettől fogva karanténban voltak.

Szlovákiában összesen több mint 100 olyan személy van karanténban, akik kapcsolatban álltak az eddig diagnosztizált valamelyik fertőzöttel.

A hét elején több megelőző intézkedés is érvénybe lépett az új koronavírus továbbterjedésének megakadályozása végett. Március 23-ig be vannak tiltva a tömeges sport-, kulturális és társadalmi rendezvények. Az Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból hazatérő lakosokat 14 napra karantén alá helyezik a családtagjaikkal együtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?