Tízpercenként frissítik majd a részeredményeket szombaton éjszaka

államfőválasztás 2024

A Statisztikai Hivatal (ŠÚ) a volby.sk oldalon teszi közzé az államfőválasztás második fordulójának részeredményeit szombaton, április 6-án este 10 óra után, illetve attól kezdve, hogy az utolsó szavazóhelyiséget is bezárták. „A részeredményeket 10 percenként frissítjük” - tájékoztatott Jana Morháčová, a hivatal szóvivője.

Összesen négyféle adatot fognak közölni a választási éjszakán – a feldolgozottság szintjét, a részvételi arányt, az érvényes szavazatok számát, illetve a két jelölt eredményét. „Az országos adatok mellett a nyolc megye, a 49 választási körzet, és a 79 járás adatait is közöljük” – tette hozzá a szóvivő.

A hivatalos és végleges eredményt csak azután közlik, amikor azt jóváhagyja az Állami Választási Bizottság, valamennyi szavazóköri választási jegyzőkönyv ellenőrzése és összegzése után az Integrált választási információs rendszerben (IVIS).

A hivatalos végeredményekben már a közel 3000 településre és 6000 szavazókörre lebontott részletes adatok is szerepelni fognak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?