Tízezrek várakoznak az állami bérlakásokra – mindhiába

állami bérlakások

Csend honol a tervezett állami bérlakások körül.

Mivel a túlárazott jelzáloghitelek szinte lehetetlenné teszik a saját lakás megvásárlását, az állam elsősorban a 25 és 35 év közöttieknek kíván segíteni.

Az online űrlapokat már kitöltő jelentkezők főként olyan helyeken érdeklődnek, ahol nagyobb az állami bérlakások kínálata. Sokan azonban már türelmetlenek, mivel még nem kaptak visszajelzést.

Szeretném tudni, hogyan halad az állami bérlakásépítés, valahogy mindenki csendben van. Aznap regisztráltam, amikor az oldal elindult, azóta viszont semmi sem változott

– mondta az egyik igénylő.

A bérlakásokra való jelentkezés elindítása után összesen 18 ezer kitöltött űrlapot regisztráltak. Ezután következik a második lépés, mely során kiválasztják azokat a jelentkezőket, akiket jogosultnak találtak, és felveszik velük a kapcsolatot.

Ha a lakások méretét nézzük, a legnagyobb kereslet a kétszobás lakások iránt mutatkozik, ahol 40 százalékos az érdeklődés. A háromszobás lakásokat a jelentkezők 30 százaléka választotta.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?