Tizenöt éve alakult meg Antall József kormánya

Belülről vezérelt emberKisalföld-felvétel 1987. szeptember 27-én Lakitelken a magát népinek, nemzetinek vagy plebejus demokratának tartó értelmiségiek másfélszáz főnyi csoportja tartott találkozót. Bár a találkozón nem jelent meg a radikális ellenzék, és az ott elfogadott nyilatkozat nem jelenhetett meg, ehhez a naphoz kötődik az első ellenzéki párt megalakulása. A következő év tavaszán, 1988. március 30-án Budapesten 37 fiatal értelmiségi és egyetemista aláírta a Fiatal Demokraták Szövetségének (Fidesz) alapító nyilatkozatát. Miközben az MSZMP-ben vígan folyt a tisztogatás, és a renitenseket, az ellenzékkel kokettáló kommunistákat kizárták a pártból, november 13-án újabb ellenzéki párt alakul meg: az SZDSZ. 1989. február 16-án újra megalakul a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, június 3-án – fél évszázados „szünet” után – újjászületik a Kisgazdapárt, majd néhány nappal később a Keresztény Demokrata Néppárt. Az év vége felé maga az MSZMP párt is kettészakadt; októberben megalakult az MSZP, míg a „hithű” marxisták decemberben Marosán György osztályharcos szövegének tapsolva Thürmer Gyulát választották vezérükké. Az MSZP és az ellenzéki tömörülések közt lefolytatott Nemzeti Kerekasztal eredményeképpen végül 1989. október 23-án kikiáltották a Magyar Köztársaságot, és 1990 tavaszán meg lehetett tartani az első demokratikus parlamenti választásokat.

A keresztény-nemzeti erők győzelme

A diktatúra évtizedeit követő első szabad választáson meglepően alacsony volt a részvétel (míg az első körben 65,77%-os, a másodikban csak 45,44%-os volt a részvételi arány). A parlamentben végül a keresztény-nemzeti erők kerültek többségbe. A Magyar Demokrata Fórum 24,7%-ot, a Szabad Demokraták Szövetsége 21,4%-ot, a Független Kisgazda Párt 11,7%-ot, a Magyar Szocialista Párt 10,9%-ot, a Fidesz 9%-ot, míg a Keresztény Demokrata Néppárt 6,5%-ot szerzett. A mandátumok eloszlása: MDF: 164, SZDSZ: 92, FKgP: 44, MSZP: 33, Fidesz: 21, KDNP: 21, függetlenek, közös jelöltek: 11 mandátum. Az országgyűlés május 23-án elfogadta a kijelölt miniszterelnök, Antall József által beterjesztett kormányprogramot, és ezzel megalakult az új magyar kormány.

Kilábalni a gazdasági kátyúból

Az Antall-kormány legfőbb feladatának az infláció csökkentését és a külföldi eladósodás megállítását jelölte meg. A legnagyobb vitát a kárpótlás kérdése váltotta ki, amelynek szükségében mindenki megegyezett, csak a módszerben nem. A sajátos megoldás, a kárpótlási jegyek azt eredményezték, hogy 1994 végéig 122 milliárd forint értékű kárpótlási jegyet bocsátottak ki, és mintegy 500 ezren jutottak átlag 70 aranykorona értékű földhöz. Hogy a mezőgazdaság szerkezetváltása félsikert hozott, azt napjainkban tapasztalhatjuk. Az már nem az Antall-kormány bűne, hogy míg az ezredfordulón 960 ezer egyéni termelő és 8400 társas gazdaság volt Magyarországon, előrejelzések szerint tíz esztendő múlva (vagyis a rendszerváltás után két évtizeddel) 80-100 ezer magántermelő és 6-7 ezer társaság marad talpon. Ezt sokan dél-amerikai modellként emlegetik. A munkanélküliség mutatói még könyörtelenebbek: míg 1990-ben a munkanélküliek száma alig haladta meg a 24 ezret (0,4%), 1994 végére több mint félmilliónyian sírták vissza a „régi dicsőséget” (11,4%). Részben ennek köszönhető, hogy a miniszterelnök korai halála után Boross-kormányként szereplő nemzeti erők 1994-ben alulmaradtak a választásokon. Az Antall-kormánynak azonban vállalnia kellett a népszerűtlenséget, mert a nemzet jövője megkövetelte azokat a lépéseket. 1992-ben 20%-kal csökkent a hazai termelés, ám ugyanakkor az ország devizatartalékai növekedtek, és a három számjegyűre jósolt infláció gyors ütemben csökkenni kezdett. 1993-ban a magyar gazdaság exportirányultsága Keletről Nyugatra váltott, ám még ebben az évben szembe kellett nézni az európai recesszióval is.

Tizenötmillió magyar miniszterelnöke

15 év után nem kerülhetjük meg, hogy felidézzük azt a lélektani fordulópontot jelentő mondatot, amelyet Antall József miniszterelnök mondott, mely szerint ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke. Sokféleképpen magyarázták, és magyarázzák mind a mai napig ezt a mondatot. Az akkori helyzetben természetesen szó sem lehetett a külhoni magyarok állampolgárságának felvetéséről; de valószínűleg nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: Antall József forog a sírjában, ha a mostani kormány politikáját látja.

A kétpártrendszer felé?

Az Antall-kormány elvégezte, amit vállalt: átvezette Magyarországot a rendszerváltás első nehézségein. Bukása törvényszerű volt, ám ami utána következett, arra a demokráciától megittasult értelmiség rémálmaiban sem számított: a szociális földrengéstől megrémült tömegek társadalma a következő parlamenti választásokon visszahozta a hatalomba a kommunista utódpártot, amely 1994-ben az SZDSZ-szel együtt alakított kormányt. Még kevésbé volt előre látható az az erózió, amit a következő évtized hozott: szinte megszűnt a Kisgazdapárt, a Keresztény Demokrata Néppárt, és mostanában hullik darabjaira a rendszerváltó gyűjtőpárt, az MDF. Magyarországon a jobboldal–baloldal, nemzeti–balliberális és a jó ég tudja, minek aposztrofált kétpólusú politikai élet kialakulása zajlik, holott az ország történelmében ennek a modellnek sosem volt igazán létjogosultsága. A magyar társadalom nagy árat fizetett a politikai „váltógazdálkodás” kialakulásáért; a négyévente váltakozó garnitúrákra jellemző, hogy hatalomra jutva mindent felrúgnak, és elölről kezdenek. Akár Kőmíves Kelemen melósai. Az első kormány által prioritásként megjelölt külföldi eladósodás csökkentése pedig réges-régen feledésbe merült.

Antall József miniszterelnök

A rendszerváltoztatás folyamatában nehéz évek jutottak az első miniszterelnöknek. Máig folynak a viták arról, hogy az ő személyének értékelésénél az eredményre, a kudarcra vagy a kísérletre teendő-e a hangsúly. Orbán Viktor írta róla: „Ellenlábasai a múlt emberét látták benne, pedig életműve nem írható le egyszerűen a keresztény nemzeti középosztály megerősítésére vagy újrateremtésére tett erőfeszítéssel. Az ő kísérlete ennél nagyobb hatósugarú volt. Mi talán túlzásnak éreztük és érezzük, hogy a szabad parlamenti választások utáni első kormányt jellemezve kamikaze szerepről beszélt. Antall József ezzel a kezdet, az elindulás felelősségét és a feladat visszautasíthatatlanságát akarta kifejezni.” A vele mindvégig jó viszonyban álló politikai ellenfele, Tölgyessy Péter írta: „Belülről vezérelt ember, a kívülről vezérelt emberek korában.” Nem volt könnyű dolga, hiszen állandóan támadások kereszttüzében élt. Elég, ha a sajtó vádjaira, a taxisblokádra, a kisgazdák kilépésére a koalícióból gondolunk, vagy Csurka István támadásaira. Mindezek ellenére Antall József bölcsességét még ellenfelei, sőt az ellenségei sem vonták kétségbe.