Tizennyolcan jelentkeztek az RTVS vezérigazgatói posztjára

Pozsony |

<p>Tizennyolcan indulnak a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vezérigazgatói posztjáért. A jelentkezéseket hétfő éjfélig fogadta a parlament médiabizottsága. Dönteni fognak az RTVS-t ellenőrző 9 fős tanács összetételéről is, e testületbe 36-an jelentkeznek - tájékoztatott Beáta Skyvová, a parlamenti hivatal szóvivője.</p>

Többek között Miloslava Zemková, Jaroslav Rezník és Peter Abrahám is részt vesz a megmérettetésen. Zemková az RTVS ideiglenes vezetője, korábban a 2010 végén megszűnt Szlovák Rádió vezérigazgatója volt.  Jaroslav Rezník a TASR hírügynökséget irányítja, Abrahám pedig korábban a frekvenciatanács tagja volt.

A mediálne.sk hírportál értesülései szerint jelentkezett Ján Füle ismert publicista, aki Rudolf Schuster szóvivője volt, amikor az az államfői posztot töltötte be. Ugyancsak indul Pavel Jacz motorsporttal foglalkozó újságíró, Marián Šimkovič menedzser, a nyitrai illetőségű Jaroslav Dóczy és az a Marián Ostatník is, aki az utóbbi időben a köztévé minden ilyen pályázatán részt vett. (TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?