Tizenkét nap az orvosok távozásáig

Pozsony |

<p>Már csak 12 nap van hátra december elsejéig, amikor letelik a felmondási ideje a távozni kívánó 2000 kórházi orvosnak. Megoldás továbbra sincs.</p>

Ivan Uhliarik egészségügyi miniszter is elismeri, ha valóban távoznak az orvosok, összeomlik az egészségügyi ellátás, legalábbis egyes kórházi osztályokon. A kompromisszum azonban továbbra sem körvonalazódik. A minisztérium ugyan már némileg engedett: az államfő a választásokig leállította a kórházak részvénytársasággá alakítását, azzal, hogy a továbbiakról a következő kormány dönt. Az orvosszakszervezetnek (LOZ) ez nem elég, törvényi garanciát akar. A tárca csütörtökön 300 eurós béremelést ígért a kórházi orvosoknak, két tételben, januártól 200 euróval emelné a bérüket, októbertől 100-al. Uhliarik szerint ez a maximum, amit azállammostmegengedhet.
A LOZ egyelőre nem mondott se igent, se nemet. Elkészítette viszont saját memorandumát, amit tegnap adott át a miniszternek, de a részletekről Marián Kollár, a LOZ elnöke nem nyilatkozott. Azt sem árulta el, elfogadjáke a 300 eurós béremelést, ám szavaiból arra lehet következtetni, hogy nem. Annyit mondott, mások az elképzeléseik az orvosok béréről, mint ami a minisztérium memorandumában szerepel. Kollár szerint az ő memorandumuk ugyanabban a szellemben íródott, mint amilyenben hetek óta nyilatkoznak, mind a négy követelésük érvényes: a kórházi transzformáció leállítása, a munkatörvénykönyvbetartása,béremelésésaz ágazatba áramló több pénz. (sán)

További részletek az Új Szó szombati nyomtatott kiadásában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?