Tisztességes Szlovákiáért: Pellegrini első lépésben váltsa le Gašpart

Peter Pellegrini
Pozsony |

A Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés képviselői bíznak benne, hogy Peter Pellegrini (Smer-SD) mint megbízott belügyminiszter első lépése Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány leváltása lesz – áll a kezdeményezés által közzétett keddi sajtónyilatkozatban, melyet Juraj Šeliga, Martina Strmeňová és Ján Gálik írtak alá.

Számítanak továbbá a rendőrfőkapitány kiválasztási eljárása terén bejelentett módosításokra és egy független rendőrségi szerv létrehozására is. Hozzáteszik: Gašpar leváltását az első és legfontosabb lépésnek tekintik ahhoz, hogy a polgárok újra bízni kezdhessenek a belügyminisztériumban, és hogy megvalósulhasson Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának, valamint a Ján által felvetett összes ügynek a független kivizsgálása.

A Tisztességes Szlovákiáért jelszóval tartott tüntetések szervezői hozzátették: a kezdeményezés további tevékenységéről tájékoztatni fognak. „Ne tévesszék össze a tisztességünket az elkötelezettség és a kitartás hiányával” – üzenték a szervezők.

Peter Pellegrini még kedden elmondja, milyen lépéseket tervez a belügyminisztériumnál, melynek vezetésével Tomáš Drucker távozása után átmenetileg megbízták. Ezt azután jelentette be, hogy Drucker átadta lemondását Andrej Kiska államfőnek, és Pellegrini átvette a minisztérium átmeneti vezetéséről szóló megbízást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?