Tiszavirág-életű Prágai Tavasz

„Azt hittük, elkerülhetjük a Nagy Testvér haragját, ebben bízott Alexander Dubčektől kezdve mindenki”

Miroslav Kusý politológus 1968-ban Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja volt, majd az orosz megszállás után kizárták. Vele beszélgettünk.

* Volt esélye a sikerre a Prágai Tavasznak?

Attól függ, mit nevezünk sikernek. A Prágai Tavaszt csodálatra méltó összefogás jellemezte, a célokból sok minden megvalósult. Igaz, mindez csak rövid ideig működött, de az emberek emlékezetében megmaradt. Az 1968-as év önmagában is nagyon sokat jelentett. A politikusoknak természetesen más céljaik is voltak, de például az, mit jelent az emberarcú szocializmus, jobbára csak őket és az ideológusokat érdekelte. Az emberek annak örültek, hogy elfogadhatóbb rendszerben élhetnek.

* Volt remény arra, hogy a Szovjetuniónemavatkozik be?

Ez hipotetikus kérdés, akár össze is veszhetünk azon, hogy volt-e vagy sem. Szerintem nem, mivel a keleti blokk rendszereit szigorú határok jellemezték. Jól tudtuk, hogy sok mindent szorgalmazhatunk, de mindennek tartalmaznia kell a szocializmust, hiszen a Nagy Testvér mindent látott. Mindenben be kellett tartani az akkori kor rituáléit, hogy ne ingereljük túlságosan. Úgy látszik, végül már elfogadhatatlanná vált számára a csehszlovák kísérlet.

* Meglepetés volt a megszállás?

Sokkoló volt. Azt hittük, elkerülhetjük a Nagy Testvér haragját, ebben bízott Alexander Dubčektől kezdve mindenki. Természetesen a konzervatív kommunisták nem, hiszen Vasil Biľakék éppen azon dolgoztak, hogy az oroszok bejöjjenek.

* A Prágai Tavasz tehát Dubčeken állt vagy bukott?

Jelentős szerepet játszott, de nem volt egyedül. Emellett azonban a nemzet kedvencévé vált. Ő volt az első kommunista, aki ezt elérte. Karizmatikus személyiség volt, aki eljátszotta ezt a szerepet. Mi, a liberális szárnyhoz tartozó kommunisták úgy véltük, hogy a vezetőség túlságosan óvatos. A párt akciótervét későn fogadták el, akkor már a liberális körök követelései meghaladták azt. Ez volt az, ami az oroszoknak nem tetszett, erre mondták, hogy ellenforradalom, hogy ez már távolodás a „szocialista tábortól”.

* Ha Dubček volt a kulcsfigura, akkor a bevonulás azt jelentette, hogy ő mondott csődöt, vagy csak azt mutatja, hogy lehetetlen feladatot vállalt?

Nem hiszem, hogy Dubček csődöt mondott. Ő a lehetőségek határain belül mozgott. Feszegette a lehetőségek határait, de a vége felé egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez az oroszoknak már túl sok. Ekkor már Dubček is egyre idegesebb volt, hiszen a háttérben hatalmi harc is folyt. Az egyik oldalon álltak Dubček követői, a másik oldalon a konzervatív kommunisták, Biľak, Kolder, Jakeš.

* Sokak szerint Dubček nem volt elég határozott, túl sokat hezitált…

Ha határozottabb ember állt volna a helyén, akkor az oroszok már korábban beavatkoztak volna.

* A hatvanas-hetvenes években Magyarországon végbement egyfajta liberalizálódás, viszont Csehszlovákiában a megszállás után a normalizáció volt az úr. Hogyan látja a két ország eltérő folyamatait?

Gustáv Husák a megszállás után folytathatott volna kádári politikát is. Ugyan behódolt a Szovjetuniónak, de kérhetett volna kisebb engedményeket, ahogyan azt Kádár János tette. Neki sikerült kisebb engedményeket elérni, mint például a magánszektor korlátozott engedélyezése. Hiszen az is hatalmas „vívmánynak” tűnt, hogy a Shell benzinkutakat nyithatott Magyarországon. Számunkra elképzelhetetlen szabadságuk volt például az íróknak és a tudósoknak. Kádár képes volt megvalósítani a kifordított régi bolsevik jelszót: aki nincs velünk, ellenünk van. Kádár úgy vélte, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van.

* A nyugati államok nagyobb aktivitása segíthetett volna Csehszlovákiának?

Nem volt erre esély. A megszállás megmutatta az érdekszférák határát, ugyanaz történt, mint 1956-ban Magyarország esetében. A Nyugatnak csak a megfigyelő szerepe jutott, és fogadhatta a menekültek tömegeit. (Lajos P. János)