Tetőzik a magyarországi lottóláz

Magyarországon az elmúlt héten ismét magasra csapott a lottóláz: rekordnyereményt, több mint egymilliárd forintot vihet haza a szerencsés nyertes, aki mind az öt számot eltalálja a kilencvenből. Erről is beszélgettünk a Szerencsejáték Rt. kommunikációs igazgatójával, Somorai Lászlóval.

„Vigyázunk, hogy a nyertes személyéről semmiféle információ ne szivárogjon ki”Pető Zsuzsa felvételeIgazgató úr, Ön lottózik?

Természetesen. Már nagyon régóta, több-kevesebb szerencsével.

Több-kevesebb szerencsével? Gondolom, egymilliárdot még nem nyert.

Nem, annyit még nem, de 1988-ban az ötös lottón már volt négyesem.

Most bizakodva tekint erre az egymilliárdra?

Igen, azt hiszem, Fortuna istennőnek meg kell adni az esélyt, hogy megtalálja az embert, ezért minden héten játszom. De szeretnék nem tudni válaszolni arra a kérdésre, mit csinálnék ennyi pénzzel, mert akkor az azt jelentené, hogy meg is kell nyernem.

Eléggé félénk vagyok, ezért ha mondjuk én nyernék, nem szeretném, ha erről sokan tudnának. Kivel kerül kapcsolatba az ember, ha egy ekkora értékű lottószelvényt nyújt be a Szerencsejáték Rt.-nek?

Biztosíthatom, hogy nem fognak erről sokan tudomást szerezni, erre a cég nagyon ügyel. Természetesen nem lehet kivédeni, hogy senkivel se találkozzon, de azt leszögezhetem, hogy mindössze két emberrel kerül majd kapcsolatba. Arra is vigyázunk, hogy a nyertes személyéről semmiféle információ ne szivárogjon ki.

Előfordult már, hogy mégis kiszivárgott?

Nem.

A közelmúlt

ban már lehetett nyerni egymilliárdot az ötös lottón, valaki meg is nyerte. Tudnak az ő személyéről valamit, egyáltalán figyelemmel kísérik a további sorsát.

Nem. Felvette a pénzt, gratuláltunk neki, aztán megszűnt közte és a Szerencsejáték Rt. között mindenféle kapcsolat.

A cég, gondolom, teljesen baráti alapon, megkérdezi-e a nyertestől, mit kezd egymilliárd forinttal?

Nem. Ez az ő dolga. A miénk meg annyi, hogy a pénzt átadjuk neki. Hogy mire költi, az már magánügy.

Gondolnak-e esetleg arra, hogy a pénz átadásakor készenlétben tartsanak valamilyen pszichiátert? Egymilliárdot átvenni eléggé sokkoló érzés lehet.

Nem, azt hiszem erre nincs szükség. A magyarázat nagyon egyszerű: nem csinálunk titkot abból, mennyi a következő heti várható nyeremény. Ha valaki tudja, hogy egymilliárd forint, és felad egy szelvényt, nyilván azért teszi, mert meg akarja nyerni. Tehát tudatában van annak, hogy őt ekkora szerencse érheti.

Külföldiek milyen feltételek mellett vehetnek részt a játékban? Kell valamilyen külön engedélyt kérnem a Magyar Nemzeti Banktól, hogy egy ekkora összeget kivigyek az országból?

Játszani bárkinek lehet, elég, ha bemegy valamelyik lottózóba és kitölt, majd felad egy segédszelvényt. Ha nyer, akkor az úgynevezett igazoló szelvénnyel kell nálunk jelentkezni. Az illető megmondja, melyik magyar bank számlájára utaljuk a pénzt, természetesen magyar forintban. Úgy tudom, Magyarországon nincs pénzkiviteli korlátozás, ezért akár az említett összeget is korlátlanul átutalhatja bármelyik országba.

Ha most sem lesz öt találatos szelvény, mekkora lesz a jövő heti nyeremény összege?

Leszámítva a többi nyeremény öszszegét, például a négyesekét, a végösszeg még így is megközelíti majd a másfél milliárdot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?