Télre is lesz elég földgáz

Pozsony |

<p>Szlovákia felkészült egy esetleges gázválságra &ndash; jelentette be Robert Fico kormányfő a Szlovák Gázművek (SPP) és az Eustream gázszállító vezetőivel folytatott tegnapi tárgyalásait követően.</p>

A találkozóra a kormányfő szerint azért volt szükség, mert az ukrán parlament tegnap elfogadta az Oroszország elleni szankciókról szóló jogszabályt, amely az európai országokba irányuló gázszállítás leállítását is lehetővé teszi. Fico emiatt kemény kritikának vetette alá Ukrajnát, azzal vádolva a szomszédos országot, hogy az egyoldalú lépésekkel Szlovákia gazdasági növekedését veszélyezteti.

Nyugatról is elég gáz érkezhet

A kormányfő azonban elismerte, hogy akkor sem lenne gond, ha keleti irányból egyetlen köbméter gáz sem érkezne. „A szlovákiai gáztározók pár napon belül 98–99 százalékra lesznek feltöltve, ráadásul nyugati irányból is hozhatunk be gázt az országba” – állítja a kormányfő, aki szerint így a lakossági fogyasztóknak és a cégeknek sem kell aggódniuk amiatt, hogy gáz nélkül maradnának.

„A gáztározók feltöltöttsége már most eléri a 93 százalékot, két héten belül pedig teljesen feltölthetjük őket. Csak ennek köszönhetően öt hónapra biztosítva lenne az ország gázellátása” – nyilatkozta Štefan Šabík, az SPP igazgatótanácsának az alelnöke. Szükség esetén Ausztria és Csehország felől ráadásul háromszor annyi gázt képesek behozni, mint amennyire Szlovákiának szüksége van. Jelenleg az ország éves fogyasztása 5 milliárd köbméter. Tomáš Mareček, az Eustream gázszállító igazgatótanácsi elnöke szerint a fogyasztóknak attól sem kell tartaniuk, hogy a nyugati irányból behozott gázhoz drágábban jutnának hozzá.

Fico újra Moszkvát védte

Fico a gázszállításokról szóló tegnap sajtótájékoztatón is keményen bírálta az Oroszország ellen irányuló uniós szankciókat, értelmetlennek nevezve őket, a kormányfő szerint ugyanis az ország gazdasági érdekei mindennél fontosabbak. A kérdésre, hogy Szlovákiának nem kellene-e határozottabban kiállnia a nyugati értékek mellett, Fico kijelentette, hogy „a nemzetközi politikában nincs semmilyen igazságosság”, és a szlovák kormány ehhez tartja magát. Fico közvetve kiállt Oroszország mellett is, amikor kijelentette: a Krím-félsziget oroszok általi bekebelezése semmivel sem rosszabb, mint az Egyesült Államok iraki vagy koszovói beavatkozása volt. „Míg Putyin keletről, Fico nyugatról támadja Ukrajnát” – nyilatkozta Ľudovít Kaník, az SDKÚ képviselői klubjának elnöke, aki szerint a szlovák kormányfő az oroszok Európai Unión belüli ügynöke. Kaník szerint Fico az orosz agresszió áldozatává vált Ukrajnát tekinti a problémának, Oroszországot pedig védelmébe veszi, ami teljesen ellentétes az uniós érdekekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?