Távozott a „nullszaldós” pénzügyminiszter

Kazimír
Pozsony |

Andrej Kiska államfő tegnap elfogadta Peter Kažimír pénzügyminiszter lemondását, a tárca vezetésével átmenetileg Peter Pellegrini kormányfőt bízta meg. 

Andrej Kiska pozitívan értékelte Peter Kažimír működését a pénzügyminisztérium élén, ugyanakkor arra kérte a szaktárca vezetését átmenetileg átvevő kormányfőt, hogy legyen rendkívül körültekintő a következő pénzügyminiszter kiválasztásakor. „Nehezebb idők jöhetnek, egy újabb gazdasági válság is kitörhet, ezért nem árt az óvatosság” – mondta Kiska. Az államfő attól tart, hogy a közelgő parlamenti választás előtti kampány rendkívül drágára sikeredik.

Nem kellene elherdálni az ország pénzét, mert emiatt veszélybe kerülhet a nullszaldós költségvetés

– vallja az államfő. 

Kažimír, aki június elsején veszi át a jegybank vezetését, elmondta: lemond minden politikai funkciójáról, beleértve a párttagságát is. Aszaktárca élén elért eredményei között az idei évre elfogadott nullszaldós állami költségvetést említette, ami Szlovákia történetében az első olyan büdzsé, amelynek a kiadásai nem haladják meg a bevételek összegét. „Az elmúlt hét évben a költségvetési hiányt a bruttó hazai termék (GDP) 4%nak megfelelő összeggel sikerült csökkentenünk, miközben a hatékonyabb adóbehajtásnak köszönhetően aGDP több mint 3%-ával sikerült növelni a bevételeket” – tette hozzá Kažimír. Szerinte a kormánypártok által az elmúlt időszakban beharangozott szociális intézkedésekkel és adólefaragásokkal kapcsolatban nem árt az óvatosság, a kiadások növekedése és abevételkiesés miatt ugyanis veszélybe kerülhet a célként kitűzött kiegyenlített költségvetési gazdálkodás. Peter Pellegrini megjegyezte: irigyli Kažimírt azért, mert lezárhatja politikai karrierjének ezt a nehéz időszakát. „Bár nagyon szeretem a munkám, de úgy gondolom, létezik egy szebb világ is, mint a politika, olyan, ahol talán több a pozitív energia” – ismerte el a kormányfő. Az államfő kérésével kapcsolatban megállapította, hogy tárgyalni akar a koalíciós partnerekkel a tervezett intézkedésekről.

Nyilvánosan is bejelentettem, örülök, hogy egy ideig én vezethetem a tárcát, éppen azokban a napokban, amikor azokról az intézkedésekről kell tárgyalni, amelyek 2020-ban léphetnek érvénybe

– jelentette ki Pellegrini. Végezetül elmondta, meggyőződése, hogy megtalálják a kompromisszumos megoldást a koalíción belül. „Azt hiszem, létezik észszerű megegyezés, amivel elégedett lesz minden koalíciós partner” – közölte, hozzátéve, hogy a tervei szerint már a jövő héten tárgyalóasztalhoz ülhetnek. 

A Smer elnöke, Robert Fico és Pellegrini Ladislav Kamenickýt, a parlament pénzügyi bizottságának az elnökét javasolja apénzügyminiszteri posztra. A jelölést azonban még a párt elnökségének is jóvá kell hagynia. Az előzetes hírek szerint erre jövő hétfőn (április 15.) vagy kedden (április 16.) kerülhet sor. Az új miniszternek húsvét után kellene elfoglalnia a pozícióját. Kažimír csütörtökön bejelentette: az elkövetkező időszakban még szeretne találkozni Ladislav Kamenickývel, hogy megvitassák a szaktárca előtt álló legfontosabb feladatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?