Tavaly minden ötödik ember adott kenőpénzt

Budapest |

<p>Szlovákiában a megkérdezettek 20 százaléka adott csúszópénzt valakinek az elmúlt egy év során, derült ki a Transparency International Slovakia (TIS) nemzetközi civilszervezet, a téma kapcsán végzett, most nyilvánosságra hozott felmérésének eredményeiből, közölte a SITA hírügynökség csütörtökön.</p>

Csökkenő tendenciát mutat ugyanakkor a csúszópénz gyakorlata Szlovákiában a TIS mostani és korábbi felméréseinek összehasonlítása szerint. Az aktuális felmérés 20 százalékos adatával szemben ugyanis 1999-ben a megkérdezettek 40 százaléka vallotta be, hogy szokott adni csúszópénzt, 2009-ben pedig erre a kérdésre a megkérdezettek 27 százaléka felelt igennel.
A TIS megrendelése alapján a Focus közvélemény-kutató ügynökség által januárban végzett felmérés szerint a csúszópénzt adó személyek 10 százaléka azért tett így, mert azt kérték tőle. A kenőpénzt adók fele pedig amiatt tett így, mert azt gondolták, hogy ez "így szokás".
A felmérés adataiból kitűnik, hogy a megkérdezettek leggyakrabban az egészségügyi intézményekben, bíróságokon, minisztériumokban és a vámhivatalokban adtak csúszó- és hálapénzt. Az aktuális felmérés szerint viszont csökkent a lefizetések gyakorlata az oktatásügyi intézményekben.
Az előző évek adataihoz képest csökkent az a hajlandóság a lakosság körében, hogy bejelentést tegyen arról, ha korrupciós viselkedést tapasztal. A téma kapcsán ugyanis a megkérdezettek kétharmada állította azt, hogy nem fordulna rendőrséghez, ha vesztegetést tapasztalna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?