Tavaly 162 232 ember kezeltette magát gyógyfürdőben

gyógyfürdő k

2022-ben 162 232 páciens kezeltette magát gyógyfürdőben, a számuk csaknem 40 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest. A látogatottsági arány azonban még mindig nem érte el a Covid-19-járvány előtti szintet – derül ki a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adataiból.

„Miután a világjárvány idején jelentősen visszaesett a látogatók száma, a szlovákiai lakhelyre bejegyzett fürdővendégek száma 33,2 %-kal emelkedett, a külföldi vendégeké pedig 127,1 százalékkal. A Covid-19 előtti időszakhoz képest azonban (a 2015 és a 2019 közötti időszak átlaga), amikor a gyógyfürdőkben kezelt páciensek száma évente átlagosan 169 965 fő volt, a hazai gyógyfürdőkben 4,5 százalékkal kevesebb vendéget regisztráltak” – tájékoztatott az NCZI.

A felnőttek leggyakrabban mozgásszervi megbetegedések miatt vették igénybe a kezelést, a gyerekek és a fiatalok pedig leginkább légúti megbetegedések miatt. A legtöbb beteg (39 százalék) négy és hét nap közötti időtartamra vette igénybe a gyógykezelést.

Az egészségbiztosítók a kezelési költségek 40,6 százalékát térítették meg a Szlovákiában állandó lakhelyre bejegyzett lakosoknak, a fennmaradó 59,4 százalékot a páciens fizette. „A 2021-es évhez képest 39,6 százalékkal nőtt azoknak a betegeknek a száma, akik maguk fizették a költségeket, és 24,8 százalékkal azoké, akik igénybe vehették az egészségbiztosító hozzájárulását” – közölte az NCZI.

2022-ben az előző évhez képest megkétszereződött a külföldi fürdővendégek száma. 18 058 külföldi vendég gyógyult a szlovákiai gyógyfürdőkben. Főként Csehországból (52,3 százalék), Izraelből (13,6 százalék) és Németországból (10,1 százalék) érkeztek. Az NCZI tájékoztatása szerint a külföldi vendégek számának emelkedése annak köszönhető, hogy a járvány után újra megnyíltak a határok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?