Taraba kilőné a farkasokat (TASR felvétel)
Taraba továbbra is harcol a medvékkel és a civil szervezetekkel
Kedden sajtótájékoztatót tartott a környezetvédelmi minisztérium, amely során újfent szóba került a medvék és a farkasok populációjának szabályozása. A miniszter ismét támadta a civil szervezeteket és a sajtót.
Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter kijelentette, tárcája nem vásárol fel több földterületet, amíg ő áll az élén. „Csak azt vesszük meg, amihez már alá vannak írva a szerződések, azaz nagyjából 2 millió euró értékű földterületet” – mondta a miniszter azzal, a maradék nagyjából 63 millió euró, amit még az előző kormány az Uniós Helyreállítási Tervből jelölt ki erre a célra, más felhasználásra kerül. Az Ódor-kormány ugyanis még júniusban megkezdte a nemzeti parkok földterületeinek felvásárlását, hogy a jövőben ezeken a területeken hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek többek között elősegítik a globális felmelegedés megfékezését és a biodiverzitás fennmaradását. „Mocskos ingatlan biznisz” – így nevezete ezt a projektet a környezetvédelmi miniszter, aki szerint a területek felvásárlása a civil szervezetek érdekeit szolgálná. Taraba a felszabadult összeget egyebek mellett csatornarendszerek kiépítésére használná fel, ehhez azonban szükséges az Európai Bizottság jóváhagyása is.
Elkaszált projektek
Taraba már korábban is törölt el olyan környezetvédelmi beruházási projekteket, amelyeket civil szervezetek indítványoztak, méghozzá 13 millió euró értékben. Bár még nem tudni pontosan, melyik projektekről van szó, Filip Kuffa környezetvédelmi államtitkár a leginkább a LIFE nevű Európai Uniós programot kritizálta. A programba olyan szlovákiai projektek kerültek be, mint az Élő Folyók, amelynek céljaa Duna, a Garam, az Ipoly folyók és a Béla-patak(Belá)folyó vizének 344 kilométeres szakaszon történő ökológiai feljavítása. Az állatvédelemre irányuló projektek közé tartozik még a LIFE Metamorphosis, amely Közép-Kelet-Európa kihalóban lévő lepkefajainak védelmére összpontosít, vagy a BirdLife Slovensko nevű program, amely az őshonos madarak visszatérését segítené elő az ország alföldi területeire. Ahhoz, hogy a kezdeményezések megkapják a pénzt, szükséges a környezetvédelmi minisztérium aláírása és támogatása, s ezt Tarabáék nem szeretnék megadni.
Lelőnék a farkasokat
Míg a parlamenti választás előtti kampány során a medvéken volt a hangsúly, most a farkasok kerültek a középpontba. Taraba ugyanis bejelentette, a közeljövőben módosítaná azt a rendeletet, amelynek értelmében jelenleg tilos a farkasok kilövése. Szlovákiában a farkasok 2021-óta védett állatként vannak számontartva, ezért tilos a vadászatuk. A farkasok ugyanis hozzájárulnak a vadállomány-szaporulat visszaszorításához, továbbá fékezik a sertéspestis terjedését. A mezőgazdasági minisztérium azonban a közelmúltban javasolta a farkasok évenkénti 60 egyedének kilövését, amelyeket kvótákhoz kötnének. Ezt a farkasok által az állattenyésztésben okozott veszteségekkel indokolták. Az Állami Természetvédelmi Hivatal számításai szerint azonban a farkasok szabályozott vadászata nem csökkentené a juhveszteségeket. A statisztikai adatok szerint azoknál a tenyésztőknél jelentős a juhveszteség, akik elutasítják a hatásos óvintézkedések bevezetését. A környezetvédelmi tárca vezetője ugyanakkor kijelentette, szeretné, ha a nyilvánosság is állást foglalhatna a témában. A medvék visszaszorításának kapcsán bejelentették az intervenciós egységek hosszútávú működését Gyetva és Bajmóc környékén. Az egységek erőforrásainak megsegítésére a vadászkamara delegál embereket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.