Tankönyvbalhé: a kormány provokál az MKP szerint

Pozsony |

<p>A Magyar Koalíció Pártja szerint Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes és Ján Mikolaj oktatási miniszter a magyar nyelven kiadott tankönyvekkel kapcsolatos kijelentéseikben félretájékoztatja a nyilvánosságot. A párt ezzel kapcsolatban sajtónyilatkozatot adott ki, melyben leszögezik: "Amikor azt magyarázzák, hogy miért kellene a tankönyvekben a földrajzi nevek megnevezése során először szlovák nyelven feltüntetni a szövegben a földrajzi neveket, az államnyelvről szóló törvényre hivatkoznak.</p>

Az államnyelvről szóló törvény 1. paragrafusának 4. bekezdése azonban kimondja: „A törvény nem szabályozza a nemzeti és etnikai kisebbségek nyelvhasználatát. Ezeknek a nyelveknek a használatáról külön törvények rendelkeznek.” A Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája viszont egyértelműen beszél a tagállamok kötelezettségéről, miszerint azoknak lehetővé kell tenniük, illetőleg támogatniuk kell „a hagyományos helységnevek használatát vagy átvételét a regionális és kisebbségi nyelveken – indokolt esetben a hivatalos nyelvben használt kifejezés feltüntetésével együtt”. Dušan Čaplovič javaslata tehát miszerint először államnyelven s utána zárójelben a kisebbségek nyelvén kell feltüntetni a földrajzi neveket, nem old meg semmit: a javaslata értelmében leírt mondat ugyanolyan keveréknyelven íródott értelmetlen mondat marad."

Az MKP szerint "a status quo betartása ezen a területen is összhangban van a szakmai követelményekkel: miszerint a földrajzi neveket a szlováktól eltérő nyelven íródott szövegben a tanítatás nyelvén kell feltüntetni, és meg kell találni a szlovák nyelvű kifejezés feltüntetésének a megfelelő módját olyképpen, hogy közben ne sérüljön a tanítási nyelv szerkezete és annak jellemzői se."

A magyar párt nyilatkozata felhívja a figyelmet a történelemkönyvekre is. Ahogy arról lapunkban beszámoltunk, a nyolcadik évfolyam Történelmi olvasókönyv című tankönyve is hibrid nyelven íródott. "A helyzetet csak tovább rontja az a tény, hogy ezekben a napokban a magyar tannyelvű iskolákba újabb nyolcadikosoknak szánt történelemkönyv érkezett, amely ugyanolyan keveréknyelven íródott, mint a negyedikesek honismereti könyve. A Magyar Koalíció Pártja a Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériumának ezt a lépését egyértelmű provokációnak tartja. Az MKP a civil és a szakmai szervezetekkel együttműködve további aktivitásokat fog kifejteni idehaza és külföldön egyaránt az oktatási minisztérium eme őrületes ténykedésének megállítása érdekében" - áll a nyilatkozatban. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?