Tanévzáró: Čaplovič magát is megdicsérte

<p>A diákok bizonyítványt, a tanárok dicséretet, a miniszter pedig petíciót kapott a tanév tegnapi zárónapján. Dušan Čaplovič köszönetét fejezte ki a pedagógusoknak és a többi oktatásügyi alkalmazottnak a tanév során elvégzett munkáért. &bdquo;Az én feladatom, hogy jobbá tegyem a környezetet, amelyben tudásukat átadják gyerekeinknek és unokáinknak&rdquo; &ndash; mondta a miniszter.</p>

Nemcsak ő, hanem a kormány is tudja, hogy az oktatásügy a társadalom fontos pillére, tette hozzá. „Ezért is sikerült 5%-kal megemelni az önök fizetését, miközben a közszférában minden más alkalmazott bérét befagyasztottuk” – emlékeztetett Čaplovič. A tavaly ősszel sztrájkoló tanárok ugyanakkor legalább 10%-os emelést kértek.

A miniszter vizsgálja ki a gyanús körülmények közt elbocsátott kassai tanár ügyét, kéri az a petíció, amelyet 1030 tanár írt alá. Oto Žarnayt 17 év után bocsátották el az egyik kassai kereskedelmi akadémiától, miután az iskolatanács elnökeként afelől érdeklődött, miért fizet egy jogi szolgáltatásokat kínáló cégnek az iskola havi 550 eurót. Minden jel korrupcióra és panamázásra utal, mondta Vladimír Crmoman pozsonyi tanár, a petíció kezdeményezője. (vps, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?