Tanársztrájk: újabb eredménytelen tárgyalás

Pozsony |

<p>Csütörtök este három órán át egyeztetett az Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezete a kormány képviselőivel. Pavel Ondeknek azonban továbbra sem sikerült dűlőre jutni a Robert Fico, Peter Kažimír és Dušan Čaplovič trióval.&nbsp;</p>

 

A tárgyalás során újabb javaslatok kerültek terítékre, melyekről valószínűleg hétfőn fognak tárgyalni. Ondek szerint a kormányfő a megyefőnököket is összehívná, hogy közösen keressenek forrásokat a pedagógusbérek emelésére. Beatrice Hudáková miniszterelnöki szóvivő szerint két további javaslatról tárgyalnak. „A kormány időt kért, hogy számszerűsíthesse a javaslatot, amit az önkormányzatokkal együttműködve szeretne megtenni. Ha kezünkben lesznek a pontos adatok, a kormány újra tárgyalóasztalhoz ül a szakszervezetekkel” – mondta Hudáková.  A tárgyaláson nem beszéltek százalékokról, egyelőre maradt a kormány 5 százalékos javaslata. „Egyelőre maradt az 5 százalék, és keresik a lehetőségeket az oktatási minisztérium költségvetésén belül” – mondta Pavel Ondek a tárgyalásokat követően. A szakszervezetek továbbra is tíz százalékos emelést követelnek, igaz, megjegyezték, nyitva hagytak egy kiskaput. A szakszervezet nem adott egyértelmű útmutatást a további sztrájkot illetően az iskoláknak, így az továbbra is fel van függesztve. Pozsonyban a Sibírska utcai alapiskolában, és öt gimnáziumban, valamint a Miavai Gimnáziumban sem vették fel a munkát. A szakszervezetek nem zárták ki az érettségik, felvételik és a monitorok bojkottálásának lehetőségét sem. „Nem fenyegetőzünk, csak keressük a lehetőségeket, noha nem vagyok az érettségi alatti sztrájk híve. Annak a híve vagyok, hogy tárgyaljunk” – mondta Ondek.  (SITA, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?