Támogatják a mezőgazdasági termelők energiatakarékossági projektjeit

üvegház
Pozsony |

Azok a mezőgazdasági termelők, akik az eddiginél környezetbarátabb megoldásokat szeretnének alkalmazni a tevékenységük során, támogatást igényelhetnek az Agrárkifizető Ügynökségnél (PPA). Erről a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (MPRV) tájékoztatott azt is hozzátéve, hogy az erre a célra rendelkezésre álló összeg 9,9 millió euró.

 

A pályázatra minden olyan mezőgazdasági vállalat jelentkezhet, amely a gazdaságosabb energiafelhasználásra törekszik. Az agrártárca ezzel arra motiválná a gazdákat és a termelőket, hogy ezek nyissanak az alternatív energiaforrások felhasználása felé.

„A geotermikus energiát ki lehet használni például az üvegházak és a fóliasátrak fűtésére. Olyan berendezések építésébe vagy felújításába is be lehet fektetni, amelyek az állattenyésztés során létrejövő biomasszát használják fel a hő vagy a villany előállítására” – magyarázta Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszter és kormányfőhelyettes. Hozzátette: a pályázók a gyorsan növő fafajták telepítésébe is befektethetnek.

 

A felhívás minden mezőgazdasági vállalat előtt nyitva áll, de azokat részesítik előnyben, amelyek már legalább két éve aktívan részt vesznek a mezőgazdasági termelésben. Szintén előnyt élveznek a fiatal mezőgazdasági termelők, illetve a legkevésbé fejlett járások mezőgazdasági vállalatai.

A pályázatokat szeptember 14-ig lehet elküldeni. „A pályázatokat az Agrárkifizető Ügynökség pozsonyi címére várják” – tette hozzá Juraj Kožuch, a PPA vezérigazgatója. A felhívás részleteiről a www.apa.sk honlapon olvashatnak az érdeklődők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?