Közélet

Tágra zárt államhatárok

Pozsony | Bár holnaptól különösebb megszorítások nélkül utazhatnak Szlovákia állampolgárai 24 óra erejéig Magyarországra, mégis – jelen állás szerint – a magyar határon visszafordíthatják őket. Pozsony az enyhítésről ugyanis mindeddig nem egyeztetett Budapesttel.
Demecs Péter

2020. május 20. 07:30

határátkelőhely
- TASR-felvétel

Szlovákia egyelőre csak Csehországgal és Ausztriával kezdte meg a részletes tárgyalásokat a határellenőrzések enyhítéséről. Magyarországot csak második körben fogják megszólítani, amit Keszegh Béla, Komárom polgármestere elfogadhatatlannak tart.

Ivan Korčok külügyminiszter, akit az SaS jelölt a posztra, tegnap kihangsúlyozta, az, hogy Szlovákia engedélyezi állampolgárainak, hogy 24 órára megszorítás nélkül külföldre utazzanak, még nem jelenti azt, hogy beengedik őket az adott országba. Több államban ugyanis még érvényesek a beutazási korlátozások.

„Szlovákia állampolgárainak elég kitölteniük egy nyomtatványt arról, mikor lépik át a határt, amit a határátkelőn a rendőrök pecséttel igazolnak, s ha 24 órán belül visszatérnek, nem kell karanténba vonulniuk, s negatív koronavírustesztet sem kell felmutatniuk. Azonban mindenkinek azt ajánlom, hogy még kiutazás előtt ellenőrizze, milyen szabályok érvényesek az adott országban, s hogy beengedik-e őket az ország területére”

– nyilatkozta tegnap Korčok azután, hogy cseh és osztrák kollégájával egyeztetett.

„Arra jutottunk, hogy Magyarországot is bevonjuk a tárgyalásokba, hogy koordinálni tudjuk a határnyitást” – fűzte hozzá a külügyminiszter. Komárom polgármestere, Keszegh Béla, aki már néhány napja harcol a szlovák–magyar határszakaszon érvényes korlátozások ellen, hibának tartja, hogy Magyarországot csak a második hullámban szólítják meg.

„Hogy Csehországgal kezdi a tárgyalást az új szlovák külügyminiszter, az érthető, de hogy miért részesíti előnyben Ausztriát Magyarországgal szemben, azt már nem értem”

– mondta lapunknak Keszegh. Hozzátette: bízik benne, a helyzet mielőbb rendeződik, s belátható időn belül ismét lehetőséget kapnak az emberek arra, hogy meglátogassák Magyarországon élő szeretteiket.

Csehország és Ausztria egyébként jelezte, hogy határaikat végérvényesen június 15-én fogják megnyitni.

„Szlovákiának eddig az időpontig kell eldöntenie, hogy mihez kezd saját határaival. Fel kell mérni a kockázatot, ugyanis miután Ausztria kinyitja a határait Svájccal és Németországgal, ezen országok állampolgárai is korlátlanul utazhatnának Szlovákiába, ha mi is megnyitnánk a határt”

– tette hozzá Korčok, aki szerint a határnyitás előtt a bécsi Schwechat repülőtéren uralkodó helyzet is kulcsfontosságú lesz.

„Osztrák kollégám biztosított arról, hogy jelentős tesztelési kapacitások lesznek a nemzetközi reptéren, hogy megakadályozzák a vírus ismételt elterjedését” – állítja a szlovák külügyminiszter. A határnyitásról e hét végén, vagy a jövő hét elején folytatják a tárgyalásokat.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Andrej Doležal

Jobban odafigyelnek majd a külföldről hazaérkezőkre

Branislav Gröhling
Frissítve

Gröhling diplomamunkája is plágiumgyanús

allergia

Öt év múlva mindenki allergiás lehet

Frissítve

Afrikai sertéspestisben pusztult el két állat egy ágcsernyői háztájiban

galántai asztalitenisz

Jövőre is extraligások a galántaiak

koronavírus rendőrség határ

24 óra alatt 64 444 gépkocsi hajtott be Szlovákia területére

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.