Sztár az iskolapadból

Csocsesz révén került a Dáridóba, tizenkilenc évesen lett sztár. Luigit korán elbűvölték a hangszerek, négyéves korában már zongorázott.

Mit szóltak sikeredhez odahaza, Makón?

Először meglepődtek, azután örültek. Most már rám köszönnek az utcán, érdeklődnek a Dáridó Produkció iránt.

Milyen diák voltál?

Közepes. Először telefonszerelőnek készültem, azután elektronikai műszerész akartam lenni. Most gimnáziumba járok.

Még nem érettségiztél?

Amint befejeztem az első osztályt, felkértek, hogy énekeljek egy balatoni vendéglátóhely megnyitóján. Tetszett, amit csináltam, szerződést ajánlottak márciustól szeptemberig, egy csomó új dalt kellett megtanulnom. A feszes tempóban jöttem rá, hogy még képeznem kell a hangomat. Hamarosan énektanárhoz fogok járni.

Sztár vagy az iskolában?

Olyan embernek tartom magam, mint a Dáridó előtt voltam. Igaz, most ismertebb lettem, és jön az első albumom.

Stúdióba készülsz?

Tizenkét dalt veszünk fel. Máté Péter Elmegyek című slágerének feldolgozása az egyik. Azután Lady Diana halálának ötödik évfordulójára elkészítettük Elton John a szívek hercegnőjét búcsúztató világslágerének magyar változatát.

Beleszólsz a munkába?

Vannak dallamötleteim, és szöveget írok.

Kísérőzenekar?

Most a Dáridó Szimpatikusok állnak mögöttem. Amikor elkészül az első album, egy kisebb zenekar fog kísérni.

Aki Diana hercegnőről énekel, romantikus ember lehet.

Alapvetően vidám vagyok. Mérleg a csillagjegyem. Lehet, hogy romantikus alkat vagyok, de még keresem az igazi lányt.

Rossz tulajdonságaid?

Nem bírok korán kelni. Éjjel viszont sokáig bulizok. Olyankor a barátaimat is arra kényszerítem, hogy maradjanak velem. Volt már rá példa, hogy virradatig dáridóztam, közben rengeteg energiaitalt megittam.

Tizenkilenc évesen meddig látsz előre?

Ha sikeres lesz az album, koncertezni megyek. Azután jöhet a következő! A recept adott: romantikus dalok, jól táncolható slágerek. Többé nincs megállás!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?