Szorul a hurok Janušek nyaka körül

Pozsony |

<p>Marián Janušek építésügyi és régiófejlesztési miniszter nyaka körül egyre inkább szorul a hurok. A minisztérium azt állította, hogy az Avocatnak fizetett 20 millió koronából számos szerződést dolgoztattak ki, nem csak az európai uniós alapokkal kapcsolatosakat.</p>

Állításuk szerint az Avocat jogászai dolgozták ki a Közbeszerzési Hivatallal kötött szerződéseket is. Ezt azonban rögtön cáfolta a hivatal, álláspontjuk szerint a háromoldalas szerződést az ő alkalmazottjaik dolgozták ki, a minisztérium csupán észrevételezte.
Ugyanezt állította a minisztérium az információs szolgáltatásokra kötött szerződésről is, ezeket azonban már 2004-től a Siemens vállalat biztosítja a tárcának. Idén csupán az euró bevezetésével kapcsolatban módosítottak a szerződéseken. A tárca szerint az Avocat a sikertelen pályázókkal folytatott tárgyalásokon is képviselte a minisztériumot. Ezek olyan vállalatok, intézmények, amelyek nem használták fel megfelelően az uniós forrásokat. Ezt a képviseletet 2004-ben az EConsulting vállalat látta el, képviselői állítják, pár százezer koronát kaptak a munkáért. Robert Fico kormányfő többször kijelentette, hogy nem gond számára leváltani Janušeket, ha az Állami Számvevőszék és a Közbeszerzési Hivatal hiányosságokat talál az ominózus, 3,6 milliárdos, faliújságra kifüggesztett tender kihirdetésével kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?