<p>Közös szakmai tanácskozást tartottak, majd az ifjúságpolitika terén folytatott együttműködés szorosabbá tételét célzó keretegyezményt írtak alá hétfőn Pozsonyban a Visegrádi Négyek és az európai uniós keleti partnerséghez tartozó országok szakpolitikusai - tájékoztatta az MTI-t a találkozón Magyarországot képviselő Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.</p>
Szorosabbra fűzik együttműködésüket az ifjúságpolitika terén a V4-ek és a keleti partnerség országai
Pozsony |
A V4-ek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) ifjúsági ügyekért felelős minisztériumai közti találkozók sorában a hétfői pozsonyi tanácskozás volt az első, amelyen a szaktárcák a legmagasabb szinten képviseltették magukat. A megbeszélés kibővített összetételben, a keleti partnerség államainak (Azerbajdzsán, Örményország, Ukrajna, Moldova, Fehéroroszország, Grúzia) részvételével zajlott. A tanácskozás egyik fő témája az volt, hogy az egyes országokban milyen lehetőségek nyílnak a fiatalok foglalkoztatottságának növelésére. "A 25 évnél fiatalabbak foglalkoztatásának növelése érdekében indítottuk el az Ifjúsági Garancia Programot, amely a legalább 6 hónapja regisztrált fiatalok számára nyújt garantált lehetőséget képzésben vagy foglalkoztatásban való részvételre. A Kormány az Ifjúsági Garancia Program megvalósítására egyrészt az Ifjúsági Foglalkoztatási Kezdeményezésből 15 milliárd forintot, másrészt a következő 7 év uniós forrásaiból 200 milliárd forintot fordít az ifjúsági munkanélküliség kezelésére" - mutatott rá az államtitkár, hozzátéve, hogy az Ifjúsági Garancia Program 2014-2020 között 170 ezer fiatal foglalkoztatásához járul hozzá. Hozzátette: a kormány másik jelentős - nemzetközi érdeklődést is kiváltó - intézkedése a 2013 januárjában bevezetett Munkahelyvédelmi Akcióterv, amelynek célcsoportja szintén a 25 év alatti fiatalok, illetve pályakezdők, és amely 2015 márciusáig több mint 152 ezer fiatal foglalkoztatásához járult hozzá. Novák Katalin hangsúlyozta: a cél az, hogy minden 25 év alatti fiatalnak megteremtsék az elhelyezkedés vagy a továbbképzés lehetőségét. A tanácskozás résztvevői a találkozón aláírták az ifjúságpolitikák szorosabbra fűzését célzó együttműködési keretegyezményt. Ebben egyebek mellett kiállnak a fiatalok tapasztalatszerző programjainak fontossága és folytatása mellett. "A jövőnket jelentő fiatalokért akkor tudunk a legtöbbet tenni, ha lehetőséget teremtünk nekik arra, hogy ismereteket szerezzenek mind a saját hazájukban, mind külföldön" - mondta az egyezmény célkitűzései kapcsán Novák Katalin, rámutatva a már folyamatban lévő köznevelési programok, valamint az Erasmus plusz csereprogram sikereire. A V4-ek ifjúsági ügyekért felelős szaktárcáinak képviselői legközelebb októberben ülnek össze, erre a tanácskozásra már a júliusban kezdődő cseh elnökség keretében kerül sor.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.