Szombaton Érsekújvárottt találkozik Sólyom és Gašparovič

Pozsony |

<p>Sólyom László magyar köztársasági elnök mai, érsekújvári találkozójával zárul le a szlovák-magyar diplomáciai csúcsforgalom, mely a november 1-jei dunaszerdahelyi események váltottak ki. A találkozó témáiról egyik fél sem adott ki részletes tájékoztatót.</p>



„A fő téma a szlovák-magyar kapcsolatok javításának lehetőségei lesznek” - tájékoztatta lapunkat Ivan Gašparovič sajtóosztályának munkatársa. Nem árult el többet Kumin Ferenc, a magyar köztársasági elnök kommunikációs főosztályának vezetője sem. „A megbeszélés témáiról csak a megbeszélést követő sajtótájékoztatón számolunk be” - mondta lapunknak Kumin Ferenc. A találkozó délelőtt 10 órakor kezdődik, és hozzávetőlegesen egy órásra tervezik. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz hasonlóan Sólyom László is találkozik a Magyar Koalíció Pártjának vezetőivel, hogy részletesen tájékoztathassa őket a megbeszélés eredményeiről.

Az elnöki találkozót hosszas egyeztetés előzte meg. Ivan Gašparovič egy közös nyilatkozat elfogadását javasolta november 11-én, amikor Varsóban, a lengyel nemzeti ünnepen tett látogatás alkalmából találkoztak. Ezt a magyar köztársasági elnök elutasította, inkább egy kétoldalú találkozót javasolt. Sólyom László már november 29-én szeretett volna találkozni szlovák partnerével, de ez a dátum nem felelt meg Ivan Gašparovičnak. Végül december 6-ában állapodtak meg, de a helyszín sokáig kérdéses maradt. Sólyom László Esztergomban szeretett volna találkozni, míg Ivan Gašparovič a párkány melletti bélai kastélyt javasolta. (lpj, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?