Szó szerint hercehurca folyik az új piactéren

Párkány. Hetek óta beszédtéma a városban az új piac területi beosztása és gyakorlati kivitelezése. A területen érintett vállalkozók szinte egyöntetűen állítják, hogy ahová és amibe beköltöztek, az mind a tervekben, mind pedig a valóságban finoman fogalmazva is gyatra, a város építésügyi osztálya és az új piac helyét kialakító műszaki szolgáltató vállalat pedig állítják, hogy részükről nem történt mulasztás, és a megvalósítás egyes fázisairól is időben és korrekt módon tájékoztatták a piacozó vállalkozókat.

A helyszínen azt látom, hogy az új piac utcácskája valóban szűk, a kb. 3 méter széles, vásárlók által használt területből még az árusok portékái, dobozai is elfoglalnak egy jókora helyet. Rögtön a bejáratnál két büfé található, ebből jelenleg csak az egyik üzemel, s ez a bódé nagyobb, mint a többi épület.

KÁLVÁRIA A KÖLTÖZÉSKOR

Šipoš Ilona tulajdonos készségesen nyilatkozik, állítja: valóságos kálváriát járt meg az új helyre beköltözés kapcsán. „A márciusi gyűlésen, ahol az új piac kiépítését és területi beosztását vitatta meg a város az érintett vállalkozókkal még csak arról volt szó, hogy a piac területén csak egy büfé lesz, továbbá egy információs bódé és egy újságárus. Amikor már megrendeltem és kifizettem az új épület-bódé árát, akkor tudtam meg, hogy velem szemben is lesz egy büfé, sőt, három ilyen létesítmény üzembe helyezése sem kizárható. A város egyszer sem kérdezett meg, hogy ilyen körülmények között vállalom-e a büfényitást. Magának az alapterületnek a lebetonozása is rengeteg kívánnivalót hagy maga után. A vízelvezetés nincs megoldva. A bal oldali bódésor eleve magasabban van, mint a jobb oldali, ráadásul a piac végén szintén úgy betonozták le az alapterületet, hogy eső, felhőszakadás idején a csapadék a vásárlók által használt utcácskán hömpölyög végig, sőt, a jobb oldali bódékba is bezúdul a víz. A jobb oldalon álló épületek alatt áll a víz, s annyiszor kell vizet söpörni, ahányszor ezt az időjárás megköveteli. Azt is írásban kértem, hogy az épület előtt biztosítsanak helyet arra is, hogy székeket, asztalokat tudjak kihelyezni. Nos, ezt nem kaptam meg. Az új, a piac területén létesített vécékkel is baj van. Ha a mellettünk kialakított buszmegállóról bejön egy utas hozzám, elkérheti a kulcsot és használhatja az illemhelyet. Igen ám, de maximum szombat este nyolcig. Addig vagyok itt. Vasárnap a piac zárva van, akkor hová megy az utas? Viszont engem mint magánvállalkozót nem kötelezhet a város arra, hogy a vécékhez igazítsam a nyitvatartási időmet. A piac egyébként is úgy őrzött terület, hogy a védelmet és a biztosítást az itteni vállalkozók saját zsebből adják össze. Az őr tehát senkit sem köteles beengedni, ha a piac nincs nyitva. Amikor áthurcolkodtam, se villany nem volt, se víz a bódéban, pedig én írásban kértem még március végén, hogy erre gondoljanak. Erre azóta sem válaszoltak” – folytatja a panaszt a büfétulajdonos. „Villanyom most is csak úgy van, hogy bírósághoz akartam fordulni, s erre a város jóvoltából egy hosszabbítón keresztül behúzták, de ez most sem hivatalos még, a villanyteleppel most rendezem a legalizálást. Most is csak a sörhűtés megy, se világítás, se élelmiszer-hűtő még nem működik, tehát nem tudok teljes kapacitással dolgozni. Ha már akkor tudom, hogy az új helyen se áram, se folyóvíz, akkor ki sem hurcolkodom a régi helyemről. Viszont el kellett onnan menni, mert a buszmegállót már elkezdték építeni és napi ötezret kellett volna büntetésként fizetni, ha továbbra is maradok. Azt már nem is említem, hogy a nem a mi hibánkból történt késések és hercehurca miatt milyen értékben ment tönkre árum” – teszi hozzá szomorúan.

ROSSZ A TERVRAJZ

Lenkey Géza vállalkozó fogalmazta meg azt a petíciót, amelyet a legutóbbi önkormányzati ülésre is benyújtottak, s amelyben a piacosok tételesen bírálják az új piac technikai-műszaki, építészeti hiányosságait. „Meggyőződésem, hogy maga a tervrajz is rossz, a térelrendezést pedig alaposan elbaltázták. A város ne hivatkozzon minduntalan arra, hogy ne rakodjunk ki a bódék elé, mert akkor elférünk, ugyanis nincs olyan piac a világon, ahol a kereskedő ne rakná ki, akár a saját bódéja elé is a portékáját. Logikusan gondolkodva már ezt is bekalkulálhatták volna” – jelenti ki lapunknak alig titkolt felháborodással Lenkey. Azt is kifogásolja, hogy miért épp a szezon kellős közepén kellett ezt velük megcsinálni, ráadásul nyáron mindenképp zsúfolt az új hely, ha hárman bejönnek, már szinte az egész utcácskát elfoglalják, de mintha nem lenne hely a bővítésre, pedig igenis van. „A vécékről pedig inkább ne is beszéljünk, mert elborul az agyam. Már két hete készen voltak, csak a fővezeték csapját kellett volna időben kinyitni. Na aztán végre erre is sor került” – mondja még Lenkey Géza. A piacon jelenleg négy vécé van, s az ottani vállalkozók közül azok használhatnak külön toalettet, kiknek vállalkozásának jellege ezt megköveteli – élelmiszer, vendéglátás. A vállalkozók végső észrevétele az, hogy már előre rettegnek a Simon-Júdától, tehát az akkori tömegtől, mert szerintük egyelőre a technikai-műszaki körülmények végképp nem garantálják a zökkenő- és konfliktusmentes kiszolgálást és ellátást, higiéniailag sem.

MIT MOND A SZAKEMBER?

Az ügyben a város építészeti osztályának vezetőjét, Miroslav Šafrankót is felkerestük. „Tudni kell, hogy mi valóban azt ígértük márciusban, hogy május 31-re kész lesz az új piac, de új bódékkal együtt csak abban az esetben, ha a vállalkozók elfogadták volna a város javaslatát, amely eredetileg más típusú és méretű bódékról szólt, de közben maguk a vállalkozók döntöttek úgy, hogy egy másik kivitelezőt keresnek az új bódék legyártására és elhelyezésére. Mi azt vállaltuk, hogy a beton alapterületet csináljuk meg. Tehát az eredeti placcméret is így lett tervezve, hogy aztán közben keletkezett igény nagyobb bódé elhelyezésére is-nos, ezt is tudomásul vettük, de felhívtuk a figyelmet arra, hogy a terület nagysága adott, ez nem lesz nagyobb. Azt sem tilthatjuk meg, hogy akár büfé esetében ott már senki más ne vállalkozhasson, ez abszurd lenne. Az utcácska maga egyáltalán nem kicsi, tessék bárhol az országban körülnézni a piacokon, például Érsekújvárott is, az a három méter szélesség igenis elég, arról viszont már nem mi tehetünk, hogy az árusnak nem elég maga a bódé, de még ki is rakodik eléje. Ha vannak is hiányosságok a kivitelezésben, az nem a tervezést érinti, tehát ez nem az én reszortom, viszont meggyőződésem, hogy a tervek jók és minden előírásnak megfelelnek. Egyébként arra is figyelmeztettük őket, hogy az új helyen már nem lehet, hogy fizetnek 25 négyzetmétert és használnak harmincat. Nos ez csak példa, érzékeltetem a problémát. Még egyszer hangsúlyozom, mi márciustól folyamatosan figyelembe vettük az időközben módosuló igényeket is, de figyelmeztettünk rá, hogy a terület adott, nem bővíthető. Ami pedig a piac melletti kavicsos részt illeti, már eleve abba az irányba sem tervezhettünk bővítést, mert az a terület a város fejlesztési tervében egy Garamkövesd felé vezető bekötőútnak van fenntartva. A piac mögé sem tervezhettünk bővítést, mert ott pedig a Vadas fürdő tervez fejlesztéseket az adott részen” – mondja Miroslav Šafranko, majd hozzáteszi: ezen a kavicsos részen egyébként parkoló van, az már az emberek dolga, hogy kihasználják-e. A tervben a vízelvezetést egy öt centi mély és az utcácska közepén húzódó árok biztosítja – mutatja a rajzot. Hogy aztán a kivitelezésben vannak-e hiányosságok, azt már a technikai szolgáltató vállalat hatáskörébe tartozik.

MIT MOND A VÁLLALAT?

Nagy Imre igazgatót is megkérdeztük. A vállalat főnöke közölte: valóban vannak vízelvezetési gondok, de ez csak a piac első részét érinti, s ezt ki fogják küszöbölni. Nagy Imre azt is elmondta: betonozáskor az esést valóban a jobb oldali rész felé alakították ki, de épp ezért a víz nem állhat az épületek alatt, annak pont a kavicsos rész felé el kell folynia. Hangsúlyozta, hogy az viszont már minden egyes vállalkozó saját kötelessége, hogy a bódéját megemeltesse, a jobb oldali térfél egyéb részeit a szolgáltató vállalat hozza rendbe. Elismerte: kivitelezés közben voltak időbeli csúszások, de ők mindent megtettek azért, hogy a piacosok mihamarább az új helyen működhessenek, a helyzetet a buszmegálló kialakítása is bonyolította. A jelenlegi árok semmiképp sem minősíthető vízelvezető ároknak, ám nem is annak készült, tájékoztatása szerint mivel időközben a buszmegállót is építették a szomszédban, immár nem lehetett arról szó, hogy arrafelé vezessék el a vizet, tehát nekik csak a piac jobb oldali része jöhetett számításba, épp ezért sem lehetett az a bizonyos árok olyan mély, mint az a tervekben szerepel. „Az sem igaz, hogy a munkálatok idején mi nem ellenőriztük rendszeresen a pillanatnyi helyzetet. Különben is úgy egyeztünk meg az érintett vállalkozókkal, hogy a beköltözési, villany- és vízbevezetési költségeiket jóváírhatják nálunk, tehát ebben az értékben nem kell majd bérleti díjat fizetniük, vagy pedig másik lehetőségként fennáll az is, hogy megveszik a bódét s aztán fizetik a bérleti díjat” – tette hozzá az igazgató. Nagy Imre hozzátette, a város az elosztószekrényeket biztosította, a többi már a villanytelep és a vállalkozók dolga. ĺgérete szerint a vécék télen fűtve lesznek. Arra a kérdésünkre, hogy a vasárnapi utasok hová menjenek toalettre, ha zárva a piac, azt válaszolta: igénybe vehetik a fő utcai nyilvános illemhelyet.

A jövő héten bizottság száll ki a helyszínre, amely számba veszi a kivitelezési és technikai hiányosságokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?