Szlovákiának nem kell kártárítést fizetnie az Union biztosítónak

union biztosító
Pozsony |

Szlovákia megnyerte az egészségügyi biztosítók nyereségképzésének tilalmáról szóló, csaknem tíz éve húzódó pert az Achmea társasággal szemben. A német legfelsőbb bíróság (BGH) csütörtökön semmissé nyilvánította a Szlovákia ellen hozott döntőbírósági határozatot. Ez azt jelenti, hogy Szlovákiának nem kell kártérítést fizetnie az Union egészségügyi biztosító részvényesének. Erről a Pénzügyminisztérium tájékoztatta a TASR hírügynökséget.

A tárca szerint a közeljövőben lezárulhat az üggyel összefüggő, Luxemburgban indított végrehajtási eljárás is, amely 30 millió euró feloldásával járhat együtt. „Beigazolódott az, amit évek óta hangozattunk, mégpedig az, hogy ebben a perben nem fizetünk az Achmeának egy eurót sem. Ma végre igazat adott nekünk a bíróság, és az összes 'dögevő', akik évekig azt kiabálták, hogy veszíteni fogunk, feleslegesen örült. Szeretnék köszönetet mondani az egész csapatnak az elvégzett munkáért, és kifejezni, mennyire elégedett vagyok az eredménnyel” – reagált a bíróság döntésére Peter Kažimír (Smer-SD) pénzügyminiszter.

 Az Achmea még 2008 októberében perelte be Szlovákiát a magán egészségügyi biztosítók nyereségképzésének tilalma miatt, amely állítólag ellentétben állt a kétoldalú beruházási megállapodással. A döntőbíróság 2012 decemberében hozott ítéletet, amely kimondta, hogy Szlovákia megszegte a nemzetközi szerződést. Az SZK ezt követően a frankfurti kerületi bíróságon kérvényezte az ítélet eltörlését. A kérvényt elutasították, Szlovákia ezért a Legfelsőbb Szövetségi Bíróságon fellebbezett.

A német legfelsőbb bíróságnak figyelembe kellett vennie az Európai Unió Bíróságának Szlovákia javára hozott döntését, ezért várható volt a mostani eredmény. Az EU Bíróságának határozata a tárca szerint nem csak a Szlovák Köztársaság, hanem az összes többi olyan EU-tagállam számára is jelentőséggel bír, amelyek ellen hasonló, több száz millió euró értékű beruházási döntőbírósági eljárás folyik. 

A minisztérium szerint a döntéssel kulcsfontosságú precedens született, amely az EU-tagállamok közötti kétoldalú beruházási megállapodásokon alapuló beruházási döntőbírósági eljárást az uniós szabályozáson kívül helyezte. „Csaknem 200, a beruházások védelméről szóló, különféle szerződésről van szó, melyeket valószínűleg szintén el fognak törölni” – áll a tárca közleményében.

Az Union egészségügyi biztosító egyelőre nem foglal állást a bírósági döntéssel kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?