Szlovákiai projekt is versenyben van a tekintélyes európai természetvédelmi díjért

Sólymos László

Az Európai Zöldhét folyamán, 2019. május 16-án, az Európai Bizottság környezetvédelemért felelős biztosa, Karmenu Vella adja át a legjobb LIFE+ természetvédelmi projekteknek járó elismerést. A 15 még versenyben lévő projektum a Természet, Környezet és Éghajlat kategóriákban mérkőzik meg egymással. Köztük van a dél-szlovákiai endemikus pannon szikesek és homokdűnék megújítására irányuló is, melynek a környezetvédelmi minisztérium háttérintézménye, az Állami Természetvédelmi Hivatal is a partnere.

 „Csak ismételni tudom, hogy Szlovákia felbecsülhetetlen természeti gazdagsággal rendelkezik. Elengedhetetlen, hogy megőrizzük az európai természeti kincseket, amihez ez a projektum is hozzájárul. Sok munka áll mögötte, amiért óriási köszönet illet minden résztvevő partnert” – mondta Sólymos László miniszterelnök-helyettes, környezetvédelmi miniszter.

A terv 2011 és 2017 között valósult meg a DAPHNE Alkalmazott Ökológiai Intézet illetve együttműködő partnerei, a Pozsonyi Regionális Természetvédő Egyesület és az Állami Természetvédelmi Hivatal jóvoltából. A projekt 15 európai jelentőségű területen zajlott az Érsekújvári, a Komáromi és a Vágsellyei járásokban. Ebből 11-en szikes élőhely, 4 pedig futóhomok-terület.

A dokumentáció kidolgozását követően több mint 78 hektárnyi szikes és homokos területet vásároltak fel, további 20,6 hektárnyi szikes, illetve 6,9 hektárnyi homoki területre hosszú távú bérleti szerződést kötöttek. Az eredeti, sókedvelő közösségek megújulásához szükség volt arra, hogy a 380 hektáros területet lekaszáljanak, kivágják a fákat, cserjéket. A kéméndi szikesek területén fél kilométernyi vízelvezető csatornát temettek be mintegy 5000 m3 talajjal, hogy ezzel is javuljanak a terület hidrológiai adottságai.

Emellett a projekt arra is figyelt, hogy Duna-menti szikesek és homokdűnék bekerüljenek a köztudatba. Tucatnyi kirándulást, előadást tartottak diákoknak, és szakmai szemináriumot pedagógusoknak és szakembereknek.

 „A projekt legnagyobb hozadéka, hogy sikerült megvédenünk az értékes területeket, és az önkormányzatokkal, a helyi gazdálkodókkal és hatóságokkal együttműködve elérni, hogy ismét megműveljék őket” – tette hozzá  Viera Šefferová a DAPHNE intézetből.

Részletes információk  www.daphne.sk/pannonicsk és a www.perlypodunajska.sk honlapon találhatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?