<p>Október 15. és 17. között Pozsonyba érkezik a tibeti szellemi vezető – tudatta a dalai lámát meghívó somorjai At Home Gallery.</p>
Szlovákiába érkezik a dalai láma októberben
A dali láma harmadik alkalommal érkezik Szlovákiába – legutóbb a Ján Langoš Alapítvány meghívásából járt az országban, 2009 szeptemberében, mikor átvette az Alapítvány díját az emberi jogokért folytatott küzdelméért.
Kiss Csaba, a somorjai galéria alapítója azt mondta, hogy a dalai láma ezúttal egy beszéddel is készül az Aegon Arénában, Pozsonyban. A dalai láma innen Prágába és más közép-európai nagyvárosokba utazik tovább.
A tibeti szellemi vezető először 2000-ben járt Szlovákiában, akkor is az At Home Gallery szervezésében.
A dalai láma a tibeti buddhizmus legmagasabb rangú tanítója. A jelenlegi– tizennegyedik – dalai láma Tendzin Gyaco A legtöbb tibeti buddhista iskola elfogadja a dalai lámát Tibet vallási és politikai vezetőjének, és mind a négy iskola vezetője a tibeti hagyományok legfőbb lámájaként ismeri el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.