Szlovákia újabb 38 rendőrt vezényelt a magyar-szerb határra

A gond a rendőrök hozzáállásával van

Szlovákia újabb 38 rendőrt vezényelt a magyar-szerb határra. Ők váltják az ott szolgálatot teljesítő rendőröket, és segítenek védeni az illegális bevándorlóktól a külső schengeni határt. Várhatóan február végéig teljesítenek ott szolgálatot. Roman Mikulec (OĽaNO) megbízott belügyminiszter, Hamran István országos rendőrfőkapitány és Robert Gucký, a határ- és idegenrendészeti hivatal igazgatója kísérte el őket.

„Továbbra is az a meggyőződésünk, hogy a külső schengeni határ védelme sokkal hatékonyabb megoldás, mint az Európai Unión belüli belső határok ellenőrzésének bevezetése" – mondta Mikulec, és hozzátette, erről az álláspontról az Európai Unió hatóságait is tájékoztatja. A miniszter úgy véli, a közelgő svédországi informális csúcstalálkozón is téma lesz az illegális bevándorlás. Elmondta továbbá, hogy Szlovákia december végén 30 rendőrt küldött a Frontex (Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség) által ellenőrzött romániai és szerbiai helyszínekre.

Az országos rendőrfőkapitány értékelte az első kontingens részeként Magyarországra vezényelt rendőrök munkáját. „Bebizonyosodott, hogy ha a külső schengeni határt megfelelően őrzik, akkor a belső határokon lényegesen kevesebb a probléma" – jelentette ki. Hamran közölte, ha sikerül emelni a rendőrök létszámát, tovább erősíthető a határvédelem.

A szlovák rendőrök feladata a határőrizet és a járőrözés lesz magyar kollégáikkal közös csapatokban, Kiskunhalas térségében, a szerb-magyar határon levő kerítéstől az ország belseje felé. A magyar fél aktuális operatív feladatainak megfelelő szolgálatot is ellátnak majd. A belügyminiszter megerősítette, hogy ha szükség lesz rá, meghosszabbítják a rendőrök magyarországi szolgálatteljesítésének időtartamát.

Gucký tájékoztatása szerint a múlt év vége óta nyugodtabb a helyzet a szlovák-magyar határon. „A magyar-szerb határon is csökkent valamennyivel a migránsok száma, de még így is elég sokan vannak" – mondta. Az illegális bevándorlásra vonatkozó statisztikai adatok szerint a 2022-es év utolsó két hetében jóval kevesebb (átlagosan 340 fő) személyt vettek őrizetbe, mint korábban. A rekordot novemberben, az év 44. hetében regisztrálták (936 fő). A belügyminisztérium tájékoztatása szerint 2023 eleje óta szintén csökkenés tapasztalható.

A határ- és idegenrendészeti hivatal igazgatója megerősítette, hogy Szlovákia továbbra is részt akar venni a Frontex által szervezett műveletekben. Közölte, hogy tárgyal az Európai Bizottsággal a rendőrök kivezénylésével kapcsolatos költségek megtérítéséről.

Tavaly összesen 68 rendőrt küldött Szlovákia a Frontex műveleteinek helyszínére, a szlovák rendőrök a határellenőrzéssel és -őrizettel, valamint a migránsok regisztrációjával kapcsolatos teendőket végzik. Az Észak-Macedóniával kötött kétoldalú megállapodások alapján további 61 rendőrt vezényeltek a görög határra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?