Szlovákia támogatja a menekültekről szóló ENSZ-egyezményt

70 éves az ENSZ
New York/Pozsony |

Szlovákia támogatta a menekültekről szóló egyezményt a hétfői, New York-i ENSZ-közgyűlésen. A TASR-t Boris Gandel külügyi szóvivő tájékoztatta.

Gandel elmondta, hogy az ENSZ-közgyűlésen Szlovákia képviselője is részt vett, aki – csakúgy, mint további 180 ország – támogatta a menekültekről szóló egyezményt. Az EU tagországai közül 26 volt a paktum mellett. A szóvivő azt is hozzátette, hogy az egyezmény jogilag nem kötelező érvényű, az ENSZ országait semmilyen módon és semmire nem kötelezi.

A menekült-paktum azoknak az országoknak nyújt fokozott segítséget, amelyekben a világ 25 millió menekültjének a legnagyobb része él. A paktumot hétfőn elsöprő többséggel szavazták meg, 181:2 arányban.

A paktum ellen csak az Egyesült Államok és Magyarország szavazott, a Dominikai Köztársaság, Eritrea és Líbia tartózkodott, néhány ország pedig nem jelent meg a szavazáson.

A menekültekről szóló egyezmény nem azonos a nagy port kavart, migrációról szóló globális ENSZ-egyezménnyel, amelyről szerdán fognak szavazni New Yorkban

 A december 10-i marrákesi konferencián az ENSZ 193 tagországának 85 százaléka a migrációs paktum mellett szavazott. Az Egyesült Államok határozottan a paktum ellen volt, ahogy Szlovákia, Csehország, Ausztria, Magyarország, Lengyelország és Ausztrália is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?